Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Sikeresen indított a váradi élményfürdő

Minden körülmény adott volt szombaton, hogy a várakozásnak megfelelően nagy tömeg látogasson el a késedelemmel, de végül nagy sikerrel megnyíló váradi Nymphaea Élményfürdőbe. A nyitás előtt hosszú sorban várakoztak az emberek a bejáratnál, mint kiderült, többen más városokból jöttek el kimondottan az új strand megnyitójára.

A nyitást követően a strandolni vágyókat kisebb csoportokban engedték be az előtérbe, ahol ki lehet váltani a belépőjegyet helyettesítő elektronikus karkötőket. Kisebb gond adódott a karkötőfeltöltéseket végző számítógépes rendszerben, azonban ezt gyorsan sikerült kijavítani.

sikeresen (1)

Mint tegnap Florin Alexandrutól, az élményfürdőt működtető Közterület-kezelő Zrt. sajtószóvivőjétől megtudtuk, szombaton, azaz az első nap 1907 vendég látogatott el az új aquaparkba. Azt, hogy hogyan alakul majd a Nymphaea Élményfürdő látogatottsága, ha elmúlik az újdonság varázsa, egyelőre csak találgatni lehet. Többen úgy vélik, az árak irreálisan magasak az átlag romániai fizetésekhez képest, sokan azonban úgy látják, még mindig olcsóbb így, helyben, mint elutazni a közkedvelt magyarországi élményfürdőkbe Nyíregyházára vagy Békéscsabára.

Nagy volt tehát a nyüzsgés az első hétvégén a vadonatúj váradi strandon. A helyi magyar emberek azonban hangot adtak nemtetszésüknek, amiért az önkormányzat építtette élményfürdőben nincsenek magyar feliratú tájékoztató táblák. Az alábbiakban ismertetjük az új váradi élményfürdő aktuális tarifáit, hogy ki-ki el tudja dönteni, megfelelnek-e az árak pénztárcájuknak.

Felnőttek számára a három órára érvényes belépő ára 25 lej, a délelőtt tíztől este tízig érvényes egész napos jegy 50 lej, a 17–22 óra között érvényes jegy ára 30 lej. Az úszómedencék használati díja 6–9.30 óra között 10 lej a felnőtteknek. Diákok és nyugdíjasok kedvezményes áron fürödhetnek: három órára 20 lejt, egész napra 40 lejt, a 17–22 óra közötti időszakra 25 lejt kell fizetniük, az úszómedencében pedig 8 lej fejében úszhatnak a 6–9.30 óra közötti időszakban. Tizennégy év alatti gyerekek három órára 12 lejért, egész napra 25 lejért, 17–22 óra között 15 lejért vehetik igénybe a strandot, míg az úszómedencék használatáért 5 lejt kell fizetniük. A három év alatti gyerekeknek ingyenes a belépés az élményfürdőbe. Kétféle családi belépőjegy van: egy felnőtt és két 14 év alatti gyerek egész napra 85 lej ellenében léphet be az élményfürdőbe, míg két felnőtt és két tizennégy év alatti gyerek egész napos belépőjegyének az ára 125 lej. Egy legkevesebb tizenöt fős csoport egész napra érvényes, előjegyzéssel vásárolt belépőjének kiváltása 10 százalékos kedvezménnyel jár fejenként. Ugyanakkor bérletek is válthatók, ezek hatvan napig érvényesek, és tíz belépésre jogosítanak fel. A felnőtt bérlet ára 450 lej, a diák- és nyugdíjas bérlet ára 360 lej, a 3–14 év közötti gyerekek 225 lejért válthatják ki a bérletet. Az úszómedencébe is lehet bérletet váltani, felnőttek számára a tíz belépésre feljogosító bérlet ára 90 lej, diákoknak, nyugdíjasoknak 72 lej, 3–14 év közötti gyerekeknek 45 lej.

A fenti jegy- és bérletárak csak az élményfürdőbe való belépést biztosítják, a belépőjegy vagy bérlet nem foglalja magában az egyéb szolgáltatásokat, ezekért külön fizetni kell. Tehát külön ára van a szaunának és a törökfürdőnek, a wellness szolgáltatásoknak, a focipálya használatának és a büfékben a fogyasztásnak is. Aki szaunázni akar, annak belépőjegy mellett további tíz lejt kell fizetnie, míg a törökfürdőre vágyóknak még húsz lejt kell a belépő-karkötőjükre tölteniük a belépőjegy ára mellett.

Szőke Mária