Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Segítik a fogyatékkal élőket

A Nagyváradi Szociális és Közösségi Ügyek Hivatalának (ASCO) szerdai évértékelőjén Arina Moş igazgatónő többek között kitért arra, hogy intézményük a fogyatékkal élőket milyen módon segíti.

A súlyos fogyatékkal élőkre felügyelőket – szociális munkásokat vagy az érintett közeli hozzátartozóit – az ASCO alkalmazza. Nyilvántartásukban tavaly összesen 240 személy szerepelt e téren, közülük 94-en gyerekekre felügyeltek. A mozgáskorlátozottak számára az ACCES-OR program keretében – mely 2006 óta működik – naponta speciális mikrobuszokat indítanak, hogy iskolába vagy nappali foglalkozásokra, egészségügyi kezelésekre eljuthassanak. Tavaly összesen 2033 kérvényt hagytak jóvá e célra, és összesen 3026 alkalommal indultak útnak a személyszállítást igénylők érdekében.

segitik

Boros Sarolta, a Bihar Megyei Mozgássérültek Egyesületének elnöke elmondta, hogy nagy igény van a mozgáskorlátozottak szállíttatására. Az ASCO-nál letett kérvények alapján az erre jogosultak zöld számon (0359/192-414) egyeztethetnek a hivatallal, hogy mikor, honnan és hová akarnak eljutni. (sükösd)