Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

„Ruhákat hozzanak! Ruhákat és gyógyszert!”

2017. január 11., Nagyvárad perifériája, a felszámolt régi szeméttelep, –7 Celsius-fok, alkonyodik. Nem most a legalacsonyabb a hőmérséklet ezen a télen, de nyílt mezőn a szél a sokkal elviselhetetlenebbé teszi. Ugató kutyák sietnek elénk, őrzik a kietlen vidéket, a néhány selejt anyagból összetákolt, vasút mentén elhelyezett kunyhót, amelyben – bármennyire hihetetlennek hangzik – emberek élik siralmas körülmények között napjaikat. Szegényes, szomorú látvány fogad. A kutyák ugatásának erősödésére nyílnak az ajtó szerepét betöltő deszkatákolmányok, kíváncsi, bizalmatlan tekintetű férfiak és nők jönnek elő, sötétséghez szokott szemükkel kutatják a feléjük közeledő kis csoportot.

ruhakat 1

Ferenc pápa buzdításán és példamutatásán felbátorodva, a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye Vár-lak Ifjúsági Központjának vezetői és néhány önkéntese szendvicset és meleg teát készített a nélkülözők számára. „A hidegben szenvedő hajléktalanok számára készítettük, hogy egy kicsit enyhítsünk nehéz sorsukon, mosolyt szerezzünk nekik” – nyilatkozta Vakon Zsolt püspöki titkár, az ifjúsági pasztoráció egyházmegyei koordinátora. „Biztosan ízleni fog nekik, mert én készítettem, és szeretettel tettem” – nyilatkozta az V. osztályos Gulyás Dóra, aki Elek Petra református osztálytársát is magával hozta, hogy együtt fejezzék ki a nélkülözők iránti gondoskodásukat. Szabó Rolandot egy már korábbról betervezett tevékenység akadályozta meg, hogy kiszálljon a szükséget szenvedőkhöz, de az eledel és a tea elkészítésében mindenképpen részt akart venni. Módi Blanka tanítónő, vincés nővér már évek óta részt vesz a nélkülözőket segítő programokban, főleg a saját szerzetesrendje által szervezett segélyszolgálatokon keresztül. Jelenlegi és volt diákjaiban is igyekszik a szegények iránti érzékenységet feléleszteni és táplálni.

ruhakat 2

Eredetileg a lelkes csapat terve az volt, hogy a nagyváradi vasútállomáson keresi fel a fázó utasokat, a várótermekbe menekülő hajléktalanokat, nekik kínálja a szendvicset és a teát. Ez a kezdeményezés azonban meghiúsult, amikor az állomás biztonságáért felelős őr arra szólította fel őket, hogy máshol keressenek hajléktalanokat: „Itt már nincsenek, elküldtük őket mind. Amúgy is, inkább szeszes italt vigyenek nekik, annak jobban örvendenének” – javasolta a biztonsági személyzet.

ruhakat 3

Így hát gyors tanácskozás után a választás a szeméttelepi nyomortanyákra esett, ott mindig jól jön az élelem, a segítség. Autóba ültünk, és az időt számítgatva kihajtottunk a város peremére. Mivel autóval nem lehetett a célig haladni, ezért a távolság egy részét gyalog tettük meg. „Már rég nem jártak erre” – fogadott minket megrovással S., a telep egyik törzslakója és „szóvivője”, amikor már felismerhetési közelségbe értünk. „Hoztunk szendvicset, meleg teát” – jelentette be a «tisztelendő úr», Vakon Zsolt atya, boldog új évet kívánva a most már egyre népesebb, az időjárási körülményekhez viszonyítva alulöltözött fogadóbizottságnak. „Boldog új évet!” – érkezett rekedt hangon az alig hallható válasz.

ruhakat 4

„Ruhákra van szükségünk!” „Gyógyszert nem hoztak?” – hangzottak a további csalódott érdeklődések, miközben mindenki igyekezett minél több szendvicset elvenni, kóstolgatni a finomnak ítélt meleg teát. „Itt mindenki meg van hűlve, gyógyszerre volna szükségünk. A múltkor kaptunk ruhákat, de csak gyermekholmi volt benne. Nincsenek irataink, jó volna azokat is rendezni” – zúdították a társadalomból kirekedt itt lakók a már korábbi látogatások alkalmával is megfogalmazott kérelmeiket Zsolt atyára, Blanka nővérre. „De jó lenne, ha egyszer egy ruhaszállítmánnyal, az egyik kabát zsebében találnák 50 ezer eurót!” – adott hangot szinte álombeli reményének egy másik lakó. Egyik fiatalember, aki édesanyjának tűnő hölgyet kísért el hozzánk a mező egyik távolabbi sarkából, átfázva, egész lényében remegve vette szájához a meleg teáspoharat.

ruhakat 5

Húsz percet töltöttünk el velük, osztozkodtunk szomorú sorsukban, próbáltunk rajta porszemnyit enyhíteni. Elmúlt 17 óra, már sötétedik, mennünk kell, kinek-kinek vissza kell térnie a mindennapi életébe: minket várnak az iskolai házi feladatok, a család, a lelkipásztori vagy szerzetesközösségi teendők, őket pedig a hideg, sötét kunyhóban eltöltött monoton esték, végigfázott éjszakák, az adománykabát zsebében talált 50 ezer euró álma. Átadtuk az eledelt, műanyag palackokba öntöttük át a meleg teát. Elbúcsúztunk, és indultunk (volna), de azért még megígértették velünk, hogy egy hét múlva ruhaszállítmánnyal térünk vissza. „Ruhákat hozzanak! Ruhákat és gyógyszert!” – kötötték lelkünkre messziről, amikor már eltávolodtunk.

A római katolikus és a görög katolikus egyházi szervezetek, különösen a Caritas Catolica, a Caritas Eparhial és a Don Orione Egyesület, havi rendszerességgel látogatnak el a nyomortelepre, igyekeznek lehetőségükhöz mérten a legszükségesebb öltözködési eszközöket és eledelt biztosítani az itt lakóknak. Az ifjúsági csoportok is időnként kilátogatnak, adományokat visznek, hogy segítsenek a kilátástalan sorsú embertestvéreiken, gyakorolják az irgalmasság testi cselekedeteit.

Micaci Cristian