Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Repedések a Szent László téren

repedesek 1

Alig egy esztendő telt el azóta, hogy a váradi önkormányzat elkészült a Szent László tér felújításával. A teljesen átalakított városközpont igen ellentétes véleményeket váltott ki a polgárokból, a mérleg nyelve azok felé billent, akik elégedetlenek a tér új kinézetével. Persze ilyenkor lehet emlegetni az ízlések és pofonok különbözőségére vonatkozó aranymondást, azonban az esztétikán túl másik gond, hogy a felújított térre lerakott burkolólapok egyre-másra repedeznek meg. Már év elején feltűntek az első repedések, akkoriban sokan azt hitték, a januári kemény fagyok okozták ezt.

repedesek 1a

A repedezés azonban nem állt meg nyáron sem, most már egyre több hasadás látszik a kőlapokon. Félő, hogy nem kell sok idő hozzá, és ki kell cserélni az egész burkolatot a tér közepén. A városháza illetékesei aztán megfejtették a baj okozóját, szerintük azért ment így tönkre a burkolat, mert a különböző vásárokra, rendezvényekre árut szállító teherautók súlya volt sok a kőlapoknak. Figyelembe véve, hogy annak idején pont ezért alakították ilyen kopárra a teret, hogy vásárok és szabadtéri rendezvények legyenek ott, jogosan felmerülhet a kérdés, miért nem számoltak ezzel az illetékesek? S míg a válasz késik, az újonnan felújított téren tovább repedeznek a kőlapok.

Szőke Mária