Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Régi karácsonyok

Azt mondják, az idő megszépíti a kellemetlen dolgokat.

Úgy gondolom, hogy ilyenkor  jó emlékezni régi adventekre, régi karácsonyokra és újévi családi összejövetelekre, még akkor is, ha dühösen és dacosan töltöttük ezeket a napokat, munkával és beszerzéssel ünnepelve. Persze, minden tiltás ellenére, otthon, családi és baráti körben ki-ki ünnepelt, még a legelvakultabb elvtársak is!

Azt hiszem, az advent és a karácsony fogalmát, azt, hogy mit jelent elcsendesedve, magunkba fordulva várakozni, majd ünnepelni a születést, mi, erdélyi és partiumi magyarok jobban megtanultuk sok évvel ezelőtt tisztelni, mint mások, akiknél ez természetes dolognak számított. Huszonegynéhány évvel ezelőttig mi nem érezhettük ezt az érzést olyan felszabadultan, mint ők, akik bár az elvek szintjén a barikád ugyanazon az oldalán álltak, mint mi, mégis egy szinte más világban éltek.

Mindenfelé a keresztény világban munkaszüneti nap volt a karácsony, és az akkori idők követelményeinek megfelelő választék volt minden olyan alapvető árucikkben, amiért nekünk szinte közelharcot kellett vívnunk, vagy be kellett vetnünk a huncutság és ravaszság teljes arzenálját, hogy beszerezve a legszükségesebbeket, az ünnep hangulatát oda tudjuk varázsolni otthonunkba.

A szó semmilyen értelmében nem voltunk fogyasztói társadalom, sőt inkább hasonlítottunk a gyűjtögető életmódot folytató ősemberhez, így aztán az ünnep inkább megmaradt annak, ami kell legyen, más szóval nem a luxusról, a minél nagyobb, drágább ajándékról szólt. Erről eszembe jut egy eset, ami bárkivel megtörténhetett volna épp akkor, de pont velem és néhány hozzám hasonlóan karácsonyfáért rohangálóval történt meg. Szóval, nyakunkon volt az ünnep, és karácsonyfa még sehol. Lóti-futi üzemmódra kapcsolva rohangáltam ünnep szombatjának estéjén a szürkületben, amikor régi ismerőssel futottam össze az állomás előtt. Miután az obligát üdvözléseken túlestünk, ki-ki elmondta a maga problémáját, ismerősöm a homlokára ütött és a heuréka kiáltás helyett az állomás aluljárójába vonszolt. Csodák csodája, ott egy csomó, értik, csomó fenyőfát áruló ember várta a potenciális vevőket. Nem sokkal azelőtt érkeztek a délutáni vonattal, hogy eladják a jogosan kivágott fácskáikat, de mivel fát nem volt szabad magánszemélynek árulni, hát így próbálkoztak boldogulni. Persze, a hír pillanatokon belül elterjedt a környéken, mikor a megvásárolt fácskákkal a koraesti szürkületben osonók elmondták az őket kérdezőknek, hol vették a fát.

Én siettem hazafelé, hónom alatt a kissé ferde fácskával, persze mellékutcákon, szinte már teljesen sötétben, de szívemben örömmel, mert tudtam, hogy nem csak a szívünkben lesz a szentestén világosság, hanem a szobában is világítani fognak a gyertyák, és valami olcsó kis ajándék is kerül a fa alá. Másnap pedig dacosan bár, de szívünkben a reménnyel indulunk dolgozni, mert ugye a Megváltó születésének napja a szocializmust építő, sokoldalúan fejlett országban „rendes” munkanap volt!

Farkas László