Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Rákóczi Gergő ismét abszolút győztes lett

A fugyivásárhelyi Berkesi mezőn kiépített új lovaspálya adott otthont július 14-16. között a román nemzeti bajnokság harmadik fordulójának.

Ezúttal sem talált legyőzőre a bajnok fogathajtó

Ezúttal sem talált legyőzőre a bajnok fogathajtó

A verseny során a megmérettetésre érkező 14 versenyző három nap négy különböző versenyszámban mérte össze tudását. Pénteken a díjhajtás és bemutatás versenyszámával kezdődött a bajnoki forduló. A versenyzők közül ketten, Rákóczi Gergő (Érköbölkút) és Babó Kálmán (Nagyvárad), két-két fogattal érkeztek (ezt a versenyszabályok lehetővé teszik). Díjhajtás versenyszámában Rákóczi Gergő végzett első helyen az egyes számú fogatával, míg a másodikon ugyancsak ő, ezúttal a kettes számú fogatával. A bemutató versenyszámban is ugyanígy szerepelt első fogatával az első helyen, a másodikkal pedig a második helyen végzett. Szombaton a maraton versenyszámot ugyancsak Rákóczi Gergő nyerte, őt követte Bartha Eduard (Kovászna megye), míg a harmadik helyen Rákóczi Gergő nyerte a második fogatával. A harmadik nap sem hozott meglepetést, akadályhajtásban szintén Rákóczi Gergő győzött az egyes fogatával és övé a második hely is a kettes fogatával. A harmadik helyen akadályhajtásban Babó Kálmán fejezte be akadályhajtó programját. A végeredmény is érdekesen alakult, összetettben (a három nap után) első helyen Rákóczi Gergő áll (egyes számú fogat), második helyen Rákóczi Gergő (kettes számú fogat), a harmadik helyen pedig az érkböbölkúti bejegyzésű Tulipán Sportegyesület színeiben versenyző Babó Kálmán áll. Szintén Tulipán Sportegyesület színeiben versenyző Varga Roland a negyedik lett ebben a megmérettetésben. A verseny érdekessége, hogy az A kategória után vasárnap a C kategóriások is rajthoz állhattak. Ebben a kategóriában is jól szerepeltek a Tulipán Sportegyesület versenyzői. Fitero Petre az első, Fitero Natalia (a mezőny egyetlen női versenyzője) a harmadik helyen (mindkettő Tulipán SE), míg a második helyen a jákóhodosi Szíki Sándor végzett. A C kategóriások július 23-án állnak újra rajthoz a Nagykágyán kialakított lovaspályán, míg az A kategóriások a nemzeti bajnokság negyedik fordulóján (egyben döntő forduló is), Marosvásárhelyen augusztus végén zárják a hazai fogathajtó évadot.

R. A.