Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Projekt az egészséges fogakért

A 2012–2013-as tanév alatt a Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság (DSP) karöltve a Nagyváradi Egyetem orvosi és gyógyszerészeti karával, a Bihar Megyei Tanfelügyelőséggel és a hazai Colgate céggel „Szép gyerekeknek egészséges fogakat!” elnevezéssel immár negyedízben szervezte meg e nevelő jellegű projektjét. Ennek zárómomentumára csütörtök este ünnepélyes keretek között került sor a nagyváradi Hilton szállóban.

projekt 3 - csak a ferfi maradjon

A főszervezők hangsúlyozták, hogy eddig vagy csak Nagyváradra, vagy csak vidékre sikerült kiterjeszteniük e projektjüket, ebben a tanévben viszont egész Bihar megyében eljutottak a kisdiákokhoz. A cél az volt, hogy a kisiskolás gyerekeket rávezessék, mennyire fontos a fogaik rendszeres ápolása. Ezúttal a másodikosakat keresték fel, azt a korosztályt, akiknél most fejeződik be a fogak cseréje. Mint dr. Sonea Călin, a DSP kórmegelőzési részlegének vezetője rámutatott, nagy segítségükre voltak e kampányban az egyetem orvosi fakultásának hallgatói, összesen 76-an, illetve öt fogorvos is kivette részét a kisdiákok fogápolási neveléséből. A megyeszékhelyen 38, vidéken pedig 132 tanintézetbe jutottak el, és nemcsak tájékoztató jellegű füzeteket, fogkrémeket, fogkeféket osztottak szét 5909 diák között, hanem arra is felhívták a figyelmüket, mennyire fontos, hogy fogaik épségének megőrzése érdekében kellő figyelmet fordítsanak azok helyes és rendszeres tisztítására. Lényeges, hogy mindennapos rutinná váljon számukra a fogtisztítás.

A projekt bemutatása után oklevéllel és apróbb ajándékcsomagokkal jutalmazták mindazokat, akik a legintenzívebben vették ki részüket a munkából, majd egy könnyű- és népzenei csokorral szórakoztatták a jelenlévőket (a projektben részvevőket), az estét pedig ízletes vacsorával koronázták meg.

Sükösd T. Krisztina