Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Premier: könyvborító-kiállítás nyílt Váradon

A Reggeli Újság tördelőszerkesztője, Benkő J. Zoltán designer által tervezett könyvborítókból nyitottak tárlatot szombaton délelőtt a nagyváradi Szigligeti Stúdióban, a IX. Könyvmaraton keretében. Munkatársunk utóbbi tíz évben készült alkotásai kerültek kiállításra, melyeket három nagy szellemi műhely – az Europrint, a Holnap és a Várad – megrendelésére készített, egységes arculatot kölcsönözve ezzel a váradi magyar könyvkiadás jelentős hányadának.

premier 1

A tárlatnyitón Simon Judit, a Holnap Kulturális Egyesület elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy hiánypótló eseményről van szó, hiszen ex-libris kiállításoktól eltekintve, nem szerveztek komolyabb tipográfiai-, illetve könyvborító kiállítást a megyeszékhelyen.

Szűcs László, a Várad folyóirat igazgatója arra mutatott rá, hogy még a ’90-es évek után is nehezen indult be Nagyváradon a magyar könyvkiadás, és néhány egyesületi kiadótól eltekintve, főként a fent említett három műhely az, amely rendszeres évi 8-10 címmel is jelentkezett. „Zoli a munkájával összeköti a három nagy magyar szellemi műhelyt. Ez fontos, mert bármilyen szöveget írunk is, gyakran a borító az, ami eladja a könyvet” – hangsúlyozta.

„Kimutatott tény, hogy ha egy könyvesboltba bemegy a vásárló, akkor átlagosan körülbelül 20 másodpercig van egy könyv a kezében. Ez azt jelenti, hogy jut idő a borítóra, a fülszövegből néhány mondatra és egy gyors átlapozásra. Aztán lehet, hogy megvásárolja és jól befürdik vele, vagy visszateszi a polcra és egy óriási élménytől fosztja meg magát. Ezért is különösen fontos, hogy milyen borítót és milyen designert választunk” – hangsúlyozta Derzsi Ákos szenátor, az Europrint Kiadó vezetője.

premier 2

Mint rámutatott, azért szeret Benkő Zoltánnal dolgozni, mert rögtön átveszi a kiadó hangulatát, a mai trendeknek megfelelően minimalista, ugyanakkor borítótervein mesterien ötvözi a szerző mondanivalóját a kiadó által szem előtt tartott kereskedelmi elvárásokkal.

„Nem muszáj a borítónak szájbarágósan elmondania, hogy miről szól a könyv. Egyszerűen fel kell kínálni egy kapaszkodót az olvasónak, aminek két szinten kell működnie: találkoznia kell az olvasó könyvről kialakított képével, és a kiadó elvárásaival” – mondta el Benkő J Zoltán, aki saját munkájával kapcsolatban szerényen annyit nyilatkozott: örül, hogy valamilyen módon hozzájárulhat a könyv értékéhez, hisz „nehéz olyan könyvet kedvteléssel forgatni, ami nem felel meg az ízlésünknek”.

Benkő J. Zoltán közel 20 éve dolgozik a szakmában. Alapfokon a Nagyváradi Állami Egyetem képzőművészeti karán végezte el az iparművészeti formatervezés szakot, majd a Partiumi Keresztény Egyetem vizuális kommunikáció szakán mesterizett. Jelenleg a Temesvári Egyetem képzőművészeti karának végzős doktorandusza. Fontosabb munkái közé tartozik a Karácsony Benő-sorozat, Sorbán Attila Mondd szépen ámen c. könyve, valamint a Kinde Annamária könyveihez készített borítótervek.

Újságírói kérdésre Benkő J Zoltán elmondta, mindig az a kedvenc borítója, amelyiken épp dolgozik. Van ugyanakkor „sok borító, amelyhez történet társul, mert épp ismertem a szerzőt, vagy a könyvnek olyan utótörténete volt, amely plusz értéket jelent számomra”. A szombaton nyitott kiállítás keretében a formatervező 75-80 borítója került bemutatásra.

Sz. G. T.