Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

PNL: Nem, mert nem

Több napirendi pont is megbukott a Bihar Megyei Tanács keddi ülésén azért, mert a Nemzeti Liberális Párt (PNL) önkormányzati képviselői nem támogatták azokat. Miután Pásztor Sándor tanácselnök rákérdezett arra, hogy egyik vagy másik pontot miért nem támogatták, többnyire mondvacsinált okok hangzottak el.

Megakadályozták például, hogy a Körösvidéki Múzeum kezelésébe vegye a szivattyúházat és a víztartályt. Pásztor Sándor ekkor név szerinti szavazást kért, ám a 18 PNL-s tanácstag közül mindössze öten mondtak nemet, a többiek egyszerűen nem voltak hajlandók megszólalni. A tanácselnöktől később megtudtuk, hogy a tervezet a maga nemében „rekordernek” számít, hiszen már ötször tűzték napirendre, ennek ellenére a múzeum megnyitása nem késik, május 18-án megtartják ott az első rendezvényt.

PNL nem

A liberális tanácstagok megtorpedózták a megye köz- és magántulajdonának leltáráról szóló határozattervezeteket is. Erre az volt az indoklás, hogy tárgyalni kell róla – de hogy mit is kifogásolnak, az nem derült ki. Pásztor Sándor elmondta, számvevőszéki vizsgálat is zajlik a megyénél, amelyen a leltárt be kellene mutatni, később azt is pontosította, a Számvevőszék 2014-ig visszamenőleg vizsgálódik: nemcsak a tavaly megalakított önkormányzat munkáját kérik számon, hanem az őket megelőző liberális vezetését is.

Az talán kevéssé meglepő, hogy a PNL-sek ellene szavaztak az általuk indított perhez kapcsolódó határozatnak is, azonban ezt nem sikerült elbotlasztaniuk, itt ugyanis elegendő volt az egyszerű többség.

F. N. L.