Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Pater pauperum, avagy ki volt a szegények atyja Nagyváradon?

Az elmúlt hetekben sokat hallhattunk a hírekben a katolikus püspöki palotáról, és szemtanúi lehettünk a székesegyház megújulásának is. A bazilika előtt álló Szent László-szobor történetét szinte mindenki ismeri, de az alig pár méterre tőle található másik, Tordai Szaniszló Ferenc püspököt ábrázoló szoborról kevés szó esik még a tősgyökeres váradiak körében is.

Tordai Szaniszló Ferenc szobra a püspöki palota kertjében

Tordai Szaniszló Ferenc szobra a püspöki palota kertjében

A szobor mellett elhaladva a felületes szemlélő is észreveheti, hogy a családi címer mellett két felirat is van a püspököt ábrázoló ülő szobor kő talapzatán: „A jó pásztor”, illetve „A szegények atyja”. Ezeket a díszítő jelzőket még a dicsérettel bőkezűen bánó egyházi körökben sem szokták érdemtelenül emlegetni, így az a tény, hogy a püspökkel együtt ezek a jelzők is megörökítésre kerültek, sokat elárul a főpap személyéről.

A Szaniszló család régi erdélyi nemesi família, amely a 17. században vezető szerepet vitt Torda város életében. Innét a család előneve. A dédapa, Tordai Szaniszló István, a kolozsvári unitárius főiskolának volt a tanára. 1705-ben született István fiát azonban már nem ismerhette, mert kevéssel a születése előtt meghalt. A vagyontalan professzor semmit sem hagyott a családjára, így fiának – pénze nem lévén az iskolára – mesterséget kellett tanulnia. Egy ideig a Dunántúlon tartózkodott, majd Bécsben letelepedett, s kitanulta az ötvösmesterséget. Itt tért át 1730-ban a katolikus vallásra, s egy évvel ezután, 1731-ben végleg Szombathelyen telepedett le. Feleségül vette egy jó nevű szombathelyi család leányát, Szentbalásy Máriát. Házasságukból kilenc gyermek született, köztük Márton, aki apja mesterségét és Kőszegi utcai házát is örökölte. Ferber Erzsébettel kötött házasságából nyolc gyermekük közül hatodikként született Ferenc, 1792. augusztus 2-án. Elemi iskoláit szülővárosában végezte, majd a pesti központi papnevelő intézetbe járt (1809–1813), a Pázmáneum tagjaként a bécsi egyetemen tanult (1813–1815), ahol hittudori oklevelet szerzett, és pappá szentelték (1815. dec. 17.). Az egyetemen különösen tudományos vitáival szerzett magának hírnevet.

Hosszú pályafutása alatt számos egyházi tisztséget betöltött, és mindenütt megállta a helyét. A szombathelyi papnevelő intézet (1815–1816), majd a bécsi felsőbb papképző intézet tanulmányi felügyelője volt 1816–1819 között. A szombathelyi papnevelő intézetben az egyháztörténet és az egyházjog tanára, egyúttal házasságvédő, zsinati vizsgáló és szentszéki bíró (1819–1830). A pesti egyetem hitszónoka és hittanára (1830–1839), majd a központi papnevelő intézet igazgatója (1839–1844), az akkor még létező Helytartótanácsnál az egyházi ügyek előadója (1844–1848). A szabadságharc viharos éveit a budai, illetve az enzensdorfi kolostorba vonulva vészelte át. Tevékenységét mind egyházi, mind világi vonalon nagyra értékelték, így megkapta a valóságos belső titkos tanácsos és pápai trónálló címeket is. Pályája a szabadságharc után is töretlenül felfelé ívelt, szombathelyi tiszteletbeli kanonokként, nagyváradi rendes kanonokként és solti címzetes apátként lett váradi megyéspüspök 1850-ben. Püspökké szentelése 1851. május 25-én történt meg. Ami beiktatása és betegsége miatti későbbi lemondása között történt, az a kiemelkedő püspökökben bővelkedő váradi püspökség történetében egyedülálló: Tordai Szaniszló Ferenc egyházi és magánvagyonából mintegy másfél millió forintot költött jótékonykodásra, egyházi és kulturális célokra, különböző karitatív tevékenységekre.

A püspök élete utolsó napjait a bécsi kapucinusok kolostorában töltötte, ahol 1869. december 13-án érte a halál. Teste a hietzingi (Bécs egyik kerülete) temetőben nyugszik.

Egészalakos ülőszobrát éppen működésének legfontosabb helyszínén, Nagyváradon állították fel 1896-ban. A szobrász ugyanaz a Tóth István, aki a Szent László-szobor alkotója is. Az alkotás jellegzetessége, hogy sok más nagyváradi szoborral ellentétben, ezt soha nem mozdították el a helyéről. 1896 óta ugyanott áll, éppen a templom középtengelyén. Ez azért is nagyon érdekes, mert a kommunizmus évtizedeiben ugyancsak szúrhatta az elvtársak szemét egy szobor, aminek legalább három „bűne” volt: magyar embert, katolikus egyházi személyt és nemesembert ábrázolt. Szaniszló püspök nevét 1897-től 1920-ig, valamint 1940–44 között az egyik belvárosi utca is viselte. Talán méltó és igazságos lenne, ha az általa alapított és bőkezű adománnyal fenntartott iskola épületén (melyet ma a megyei tanfelügyelőség használ) egy emléktábla méltatná az alapító érdemeit, mint ahogy az utca is visszakaphatná eredeti elnevezését, hiszen ha valaki, ő valóban sokat tett Nagyváradért.

Barta Béla