Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Pálfordulás?

Pálfordulást hajtott végre a FIDESZ, mondják mostanában többen is amiatt, hogy a magyar kormánypárt elfordult az Erdélyi Magyar Néppárttól. Azért a Pál-féle fordulat távol áll tőlük, hiszen a politikában nincsenek véletlen irányváltások, érzelmes búcsúk, vagy összeborulások. Sokszor éreztük már saját bőrünkön, hogy a politikum bebizonyította, hogy csak önmagáért létezik, a pillanatnyi helyzet, körülmények ismeretében, tudatában tesz, cselekszik. Most sem történt másként: a FIDESZ szavazótábora Magyarországon nagyrészt a Jobbik javára csökkent, a napokban pedig internetadó kezdeményezésük váratlan és kemény ellenállásba ütközött a „kétharmad”. Felmérték hát és újraértékelték a helyzetüket, és ami a jövőt illeti, úgy döntöttek, hogy kihátrálnak az EMNP mellől és az RMDSZ-hez sorolnak be. Persze, ehhez hozzájárult az erdélyi néppárt bénáskodása, tehetetlensége is. És ha őszinték akarunk lenni, van is benne igazság, hiszen lassan telik az idő, mennek az évek és az új párt politikusai nem tudják kinőni magukat a romániai, erdélyi politika posványából. Szerény véleményem szerint nem is lehet, ha ugyanazt kínálják, amit az RMDSZ már évek óta hazudik. Ugyanazok az irányelvek, célok, amit ugyanazokkal az eszközökkel akar elérni, mint a román hatalom örökös csatlósa. Tábort sem lehet építeni olyan ígéretekkel, fogásokkal, amit már mások elkoptattak, hiteltelenné tettek.

Hogy miért nem indult el az EMNP egy mélyreható változást hozó úton, miért nem vállalta fel azok képviseletét, akik elhagyták az RMDSZ-t, azt ki lehet találni. Az RMDSZ-től megcsömörlöttek kevés kivétellel radikális változásokat szeretnének. És nem csak a vezetők minőségében, hanem a képviselet milyenségében is. Mert nem elég egy szinte sokak számára érthetetlen, megfogalmazatlan, megfoghatatlan, csak a látóhatáron lévő autonómiát ígérni. Nem elég pénzt hazudni, hogy jobb lesz, szebb lesz! Igaz, a nyájnak még ígérni sem kell, csak elébe tenni a főkolompost, a többi meg a kutyák dolga.

Nincs itt semmiféle pálfordulás, kedves sorstársaim, nem is lesz, amíg azok vezetnek itt és odaát, akik! Radikális változás, ugyan már! A nyugatnak olyan FIDESZ-re van szüksége, ami nem tér le az EU-uszály nyomdokvizéről, s ha néha még hepciáskodik is, az még belefér. A magyar kormánypártnak pedig nagyon jó az RMDSZ. Hogy kicsit ráijesztettek, hogy van, lehet másik is? Lehet, de arra nagyon vigyáztak, hogy ugyanolyan visszafogott, tekintélytisztelő legyen az európai elvárások felé. Radikális, nemzeti változásokat ők nem akartak, nem akarnak. Már megmutatták annak idején, amikor a Magyarok Világszövetségétől megvonták a költségvetési támogatást. Szóval itt is, ott is csak tunya nyájra van szükség. Nemzeti, közösségi megújhodásról csak a szavak szintjén, marad minden a régiben, akarom mondani EU szinten. Semmiféle fordulat, változás, mert az kényelmetlenséggel, bajjal jár Budapesten, Brüsszelben és Bukarestben is. Az EU-s urak és kiszolgálóik nem kérnek senki igazságából, mert az sovinizmus, rasszizmus, antiszemitizmus. Ezt kiabálták az eukonform FIDESZ-esek a magyarországi Jobbikra, együtt, kórusban az antimagyar nyugatiakkal. Na, hát ezért nem kell Erdélyben sem egy olyan párt, aki számon kér ígéreteket, szerződéseket, jogokat, elégtételt a sérelmekért. Kiutat keres és mutat a reménytelen helyzetből, magyar utat az erkölcsi, szellemi fertőből, amibe vezéreink vezetik közösségeinket.

Gábor Ferenc, Köröstárkány