Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:
Lufik a toronynál

Lufik a toronynál

A Bihar Megyei Műemlékvédő Egyesület szervezésében a gyermeknap alkalmából kisebbek és nagyobbak a váradi városháza tornyát látogathatták meg, mintegy 350-en éltek is a lehetőséggel. Az első látogatócsoport például egy belga mezőgazdasági szakcsoport volt, amely több romániai városban járt, s korábban a polgármesterrel is találkoztak, befektetési lehetőségekről érdeklődve – írják a városházi közleményben. Iskolások is érkeztek: a tanítóképzőből, a Friedrich Schiller [...]

Olvassa tovább! ›
Lassan befejezik a fásítási akciót

Lassan befejezik a fásítási akciót

Két héttel ezelőtt fogtak neki az önkormányzat által megbízott munkások az idei fásítási munkálatoknak Nagyváradon. A városháza közleményéből kiderül, összesen 783 új növényt ültetnek szét a város parkjaiban, zöldövezeteiben, ezekből 600 már helyére is került. Nemcsak facsemetékkel, de különféle díszcserjékkel is bővül a város zöldövezeteinek növényzete, a munkálatokat a tervek szerint június 10-ig be fogják fejezni. A fásítás kivitelezését pályázat [...]

Olvassa tovább! ›
Jótékony célú Móka-turné, kevés haszonnal

Jótékony célú Móka-turné, kevés haszonnal

A máramarosszigeti Szent Júdás Tádéról elnevezett egyesület felkérésére két héttel ezelőtt jótékonysági előadásokat vállalt a mihályfalvi Móka színjátszó csoport, mely műsorok Máramarosszigetre és Nagybányára terjedtek ki. Hunyady Sándor A három sárkány című darab bevételeit a családon belüli erőszakot szenvedett anyák és gyermekek megsegítésére szánták. A bántalmazott nők és gyermekek leginkább pszichikai terrornak, fizikai bántalmazásoknak, sőt szexuális zaklatásoknak vannak kitéve. Védelmükre [...]

Olvassa tovább! ›
Emléktábla Rimanóczyéknak

Emléktábla Rimanóczyéknak

Nagyvárad arculatának megteremtői emléke előtt tisztelegtek A Holnap Fest elnevezésű nagyváradi rendezvény keretében június első napjának délutánján a megyeszékhely két jelentős építészének, id. és ifj. Rimanóczy Kálmánnak tiszteletére avattak emléktáblát a Pece-parti Párizsban. Az eseményen jelen voltak a két építészóriás egyenes ágú leszármazottai is Budapestről: Rimanóczy Jenő, Rimanóczy Kálmán és Péter. A Deák Árpád képzőművész készítette kétnyelvű emléktábla, amelyen a [...]

Olvassa tovább! ›
Aranylakodalmasokat köszöntöttek Nagyváradon

Aranylakodalmasokat köszöntöttek Nagyváradon

Ötvennégy olyan házaspárt köszöntöttek fel péntek délután a nagyváradi polgármesteri hivatalban, akik most ünneplik aranylakodalmukat. Az ötven esztendővel ezelőtt egybekelt párokat Ovidiu Mureşan alpolgármester köszöntötte, s átadta nekik az ilyenkor szokásos díszoklevelet és családonként 500 lejes pénzajándékot.

Olvassa tovább! ›
Ballagás az Adyban

Ballagás az Adyban

Gaudeamus igitur – szólt az ének, és szülők, barátok, ismerősök töltötték meg szombaton délelőtt az Ady Endre Líceum udvarát a végzős diákok ballagásán. Az alma matertől búcsúzú diákokat Tóth Márta iskolaigazgató, Biró Rozália szenátor, Ile Erzsébet szaktanfelügyelő, Kiss Albert főesperes kanonok, Forró László egyházügyi tanácsadó és Duna József, a szülőbizottság elnöke köszöntötte. A végzősök nevében Dudás Ádám, a XI-esek képviseletében [...]

Olvassa tovább! ›
Módosítják a gyermekjogvédelmi törvényt

Módosítják a gyermekjogvédelmi törvényt

Még 2004-ben fogadták el a 242. számú gyermekjogvédelmi törvényt, azonban annak alkalmazási normái máig sem készültek el, mondta tegnap Biró Rozália szenátor, aki beszámolt azokról a módosító javaslatokról is, melyeket a kormány kezdeményezett és a szenátus általa vezetett emberi jogi, kisebbségi és egyházi bizottság nyújt be. A jogszabály várhatóan egy-két héten belül kerül a felsőház plénuma elé. A szenátor elmondta, [...]

Olvassa tovább! ›
„A századik juh nyomában…”

„A századik juh nyomában…”

A hétvégén a Niagara vízesésnél rendezték meg az Észak-Amerikai Magyar Református Diaszpóra Konferenciát, melyen a Kárpát-medencei Református Egyházat Csűry István királyhágómelléki püspök, Markó Gábor erdélyi főgondnok és Szegedi Lászkó erdélyi generális direktor képviselték. Magyar nemzetünk és Református Anyaszentegyházunk a közelmúltban történelmi lépéseket tett a régen áhított összetartozás megvalósításáért. 2009 május 22-én Református Anyaszentegyházunk ünnepi keretek között kinyilvánította egységét. A Generális [...]

Olvassa tovább! ›

Ha megkérdeznek…

Olvasom e lap főszerkesztőjének tollából, hogy Glatz Sándor terve az, hogy „megkérdik a váradi magyarokat, szükségesnek látják-e, hogy emléktáblát állítsanak a vadászpilótának”. Mármint a magyar honvédség elitalakulatához, a 101. Puma vadászrepülő osztályhoz tartozó őrmesternek, a váradi születésű Lőrincz Mátyásnak. Már most határozott NEM-mel válaszolok. Nemmel válaszolok, mert nagy-nagy igazságtalanság lenne, ha a háborúban szokásosnak mondható légi csatában harcoló katona külön [...]

Olvassa tovább! ›

Ébresztő gyanánt

Rövid városházi közlemény futott be tegnap szerkesztőségünkbe, ám hatalmas meghökkenést okozott. A váradi Bolojan-adminisztráció ugyanis most azon dolgozik, hogy az olaszi temető helyén kialakított parkot elnevezze. A hivatalnokok és a román sajtó jó ideje a Csend parkjaként emlegetik az egykori magyar sírkert helyén megépített – újraértelmezett – „pihenőövezetet”, most azonban a városháziak elszánták magukat, hogy tanácsi határozattal adjanak nevet a [...]

Olvassa tovább! ›