Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Öregek és kétségbeesettek

Lassan heti két-három alkalommal is feltelefonál a portás, hogy menjek már le, mert odalenn várnak. Olyan idős emberek, akiknek nehezükre esik felmászni a magas emeletre, ahol szerkesztőségünk van, de nagyon szeretnének velem beszélni.

Igaziból kicsit félelmetesnek és elszomorítónak tartom ezt a jelenséget, ugyanis ezek az idős emberek újabban zömmel azért keresnek meg, hogy elmondják, vidéki gazdálkodók voltak, akiktől a ’89-es politikai bukfenc után ilyen-olyan módon elcsalták visszakapott, vagy sokszor egyáltalán vissza sem kapott, de jogos földecskéjüket, erdő vagy szőlő részüket, esetleg házukat, amelyben nemzedékeken keresztül élt családjuk. Az átkos kommunizmusban elkobzott, majd a nagy vadkeleti rendszerváltás után visszakapott földecskéket ugyanis vagy lelkiismeretlen családtagok, vagy sok esetben az adott település magyar vezetői, netán ezeknek pereputtya vagy holdudvara furcsa jogi gubancokon át megvásárolja, s az öregek, akik ledolgoztak egy életet, hoppon maradnak. Nagyon sokan bekényszerülnek „a városba”, ahogy ők mondják, s mint becsapott öreg gyerekek szomorú és szánni való csökönyösséggel keresik igazukat, járják az érdekképviseletnek vélt pártot, vagy a másik magyar pártot, meg a képviselőket vagy szenátorokat, s nem értik miféle jogi ficák azok, melyek segítségével szemrebbenés nélkül ellopták vagyonkájukat. Nem értik a román jogi bikkfanyelven írt „papirosok” tartalmát sem. És azt sem értik, miért nincs senki, aki ilyen esetekben tényleg a pórnép segítségére siet. Mert mint mondják, ezeket a megfáradt, sokszor a hercehurcákba belerokkant, belebetegedett öregek a legtöbb pártnál, nagyember irodájából idegesen elhessentik őket., mondván pereskedjenek, ha akarnak, hiszen a kusza telekkönyvi kivonatokban maga a fennvaló sem igazodik lassan el Biharban az Érmelléken.

Tegnap is jött egy ilyen bácsi. Neki (elmondása szerint) Érszőlősön volt földje, de azt elszedték, elcsalták tőle, az idegeskedéstől „leparalizált”, s most egy váradi garzonban él egyedül, és nem érti, miért ilyen gonosz a világ?

Ha megkérdezem, mit tehetek értük mindig az a válasz, hogy írjam ki az újságba, kik semmizték ki őket, írjak cikket a gazemberekről, hogy azok megszégyenüljenek. És nem értik, hogy ez, kellő bizonyíték nélkül lehetetlen. „Na, nem baj– mondta tegnap szomorúan a sokadik fáradt arcú öregember –, legalább elmondtam valakinek, hogy kik a tolvajok, a csalók, hátha egyszer lebuknak ezek is!” Hátha egyszer… gondolom én is, és nézem a beteg, ősz öregembert, ahogy kifele igyekszik, s földműveléstől kérges kezével reszketegen nyomja le a kilincset a modern üvegajtón…

Szőke Mária