Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Önálló partiumi régió kellene

Az öt parlamenti párt képviselői januárban, Nagyváradon aláírt közös nyilatkozatukban vállalták, közbenjárnak annak érdekében, hogy a bihari megyeszékhely régióközpont legyen, emlékeztetett Cseke Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő keddi sajtótájékoztatóján. A képviselő felsorolta azt az öt jellemzőt – földrajzi, történelmi, társadalmi-gazdasági, kulturális és környezeti – amelyekre az uniós szabályozás szerint egy fejlesztési régió épülhet, majd felidézte a Romániában eddig a régióátszervezés ügyében történteket.

Áprilisban a kormány először nyolc, majd hét régióról beszélt, két hónappal ezelőtt ellenben megtörtént az első logikus lépés, mikor szóba jött, hogy Dobrodzsa önálló régió legyen, mondta Cseke, és leszögezte: ő támogatja ezt az elképzelést.

onallo

Cseke Attila szerint decentralizáció helyett központosítás folyik

A képviselő ezután idézte a Victor Ponta kormányfő múlt pénteki, Szucsáva megyében tett látogatásán elhangzottakat, miszerint támogatja a bukovinai régió létrehozását, illetve hogy a jelenlegi nyolc fejlesztési régió túl nagy, tíz vagy 12 alkalmasabb lenne. Ő támogatja a bukovinai régió létrehozását is, mondta a képviselő, azonban az arra vonatkozó adatok ismertetése után hozzátette: ez a régió alig lesz egy megyényi területű.

Miért ne lehetne a Partium önálló régió, tette fel a kérdést a képviselő, hiszen megfelel az öt alapelvnek, ráadásul nemcsak a magyarságnak, hanem a románságnak is ez lenne az érdeke, tette hozzá. Ha Bihar megyét, mely jelenleg az országban a hetedik a központi költségvetésbe való befizetéseket tekintve, a második helyen álló Kolozs megyéhez csatolják, egyértelmű, hogy Bihar jár rosszul. Ráadásul az intézmények átszervezése a központosítás felé mutat, legutóbb például az adóhivatalé, melynek hatásköre részben Kolozsvárra kerül át.

Elolvasta a kormányprogramot, a vaskos dokumentumban mindösszesen 14-szer szerepel a decentralizáció szó, a régiósítás pedig kétszer, mondta Cseke Attila, majd hozzátette: ha a kormány nem képes megalkotni a decentralizációs törvényt, használja az RMDSZ által benyújtott jogszabály-tervezetét, melyben 18 központi irányítású hivatalnak és intézménynek a megyei, illetve megyeszékhelyi önkormányzatok hatáskörébe utalását javasolja.

Fried Noémi Lujza