Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Omladozó emlékeket mentenének

Nagyvárad–hegyalján vagy ismertebb nevén „Podgórián” áll két, egykor gyermekzsivajtól hangos épület. Generációk nevelkedtek, szórakoztak ezekben az épületekben a rendszerváltás előtt és után is egészen a kétezres évek elejéig, sokak gyerek- és fiatalkori emlékeinek helyszíne megy tönkre a szemünk előtt. A két szóban forgó épület a podgóriai kultúrotthon valamint az iskola.

Gyomokkal benőtt iskolaudvar Podgórián

Gyomokkal benőtt iskolaudvar Podgórián

Előbbit a kétezres évek elején zárták be, mivel már akkor is lelakott volt és nem volt anyagi keret a felújítására. Egykoron esküvőket, bálokat, bibliaheteket tartottak a kultúrotthonban, majd a bezárást követően egy hajléktalan család húzta meg magát a melléképületében. Az épület több részből áll, a főépület mellett van egy annak idején konyhának használt melléképülete, valamint egy nagy területen elterülő udvara is. Az ingatlan a buszmegállótól néhány méterre található, így könnyen megközelíthető lenne, már ha lenne rá kereslet, hogy bármilyen eseményt tartsanak ott. Kecse Gabriella RMDSZ tanácsost kérdeztük a kultúrotthon kapcsán, aki elmondta, hogy nagy renoválásokat kellene végezni az épületen ahhoz, hogy újra alkalmas legyen bármilyen rendezvény megtartására. Ki kellene cserélni a tetőszerkezetet, valamint a falakat is újra kellene vakolni, és szükség lenne bizonyos korszerűsítő eljárásokra is, ilyen például a folyóvíz bevezetése az épületbe.

Az iskolaépület helyzete is hasonló, omladozó állapotban van jelenleg, az utolsó tanév, amikor még iskola működött benne a 2005–2006-os volt. Kecse Gabriella elmondta, hogy az iskolát diákok hiányában kénytelenek voltak bezárni az akkori tulajdonos. A tanácsos azt is hozzátette, hogy ha fel is újítanák az épületet, akkor sem lenne, ki tanuljon benne, ugyanis Podgórián nagyon kevés ma az iskoláskorú gyerek.

Arra a kérdésünkre, hogy mik az RMDSZ tervei a két ingatlannal, Kecse Gabriella azt válaszolta, hogy mindenképpen szeretnének egy közösségi teret kialakítani az ott élők számára, nemrégiben erről tartottak is egy lakossági fórumot, ahol több ötlet is felmerült. Egyelőre még csak ott tartanak a felújítással, hogy tervek vannak ugyan, támogatók viszont nincsenek, ugyanis a térségben nagyon sok probléma ütötte fel a fejét. Egyik ilyen problémaként említette a tanácsos a vaddisznók randalírozását a kertekben, valamint azt hogy Podgória egyes részein sem, aszfaltozott utcák sem működő vízvezetékek nincsenek, valamint a buszjárat is problémás, főleg a vakációs időszakban. Előbb ezeket a problémákat kell orvosolniuk, és csak utána láthatnak hozzá a két romokban heverő épület újraélesztéséhez.

Vincze-Nagy Anikó