Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Oltásellenesség és terjedő kanyaró

Tíz kanyarós megbetegedést jegyeztek november elsejéig a Bihar Megyei Egészségügyi Igazgatóság járványügyi szakértői. A megbetegedett gyerekek 7 és 10 év közöttiek, élesdiek, belényesiek és margittaiak. Mint kiderült, egyikük sem kapta meg a kötelező kanyaróellenes vakcinát. A Bihar megyében jegyzett eddigi kanyarós megbetegedések eddig szövődménymenteseknek bizonyultak, egyetlen beteget sem kellett kórházba szállítani, nyilatkozta Daniela Rahota a közegészségügyi igazgatóság igazgatója. Az egészségügy minisztérium jelentése szerint 2015-ben mindössze hét kanyarós beteget jegyeztek és ezek közül egy halálos eset sem volt, idén augusztus végéig 23 megyében 675 megbetegedést regisztráltak és három, egy évesnél fiatalabb gyermek belehalt a szövődményekbe.

Dr. Daniela Rahotă

Dr. Daniela Rahotă

A szakminisztérium közleménye szerint a kanyarós esetek számának ekkora növekedése összefügg azzal, hogy Romániában is, akárcsak Európa más államaiban a közvélemény egyre inkább oltásellenessé válik.

Romániában az elmúlt években nem volt gond a kanyaróellenes (ROR) oltóanyag-ellátással. Mindhárom gyermek, aki idén a kanyaró miatt életét vesztette, egy évesnél kisebb volt, nekik még nem kellett volna megkapniuk az oltást, és nem betegedtek volna meg, ha a nagyobb gyerekek, akik nem volta beoltva, nem fertőzték volna meg őket. Az egészségügyi minisztérium az elmúlt hetekben felhívást intézett a szülőkhöz, melyben figyelmezteti azokat, hogy tartsák be a kötelező oltási kalendáriumot. A Bihar Megyei Közegészségügyi Igazgatóság honlapján olvasható, hogy a kanyaróellenes oltások terén Bihar megyében nagyjából ugyanaz a helyzet, mint tavaly, azaz a másfél éves városi gyerekek 92 százaléka megkapta a védő vakcinát, míg vidéken a gyerekek 85 százalékát oltatták be kanyaró ellen.

A törvények előírják ugyan, hogy csakis olyan gyerekek járhatnak óvodába, iskolába, akiket beoltottak a kötelező vakcinákkal s ezt a szülő igazolja, a gyerek oltási könyvével. Azonban egyre több helyen nem veszik ezt az intézkedést komolyan az iskolák, óvodák vezetőségén dönti el, hogy beengedik a közösségekbe azokat a gyerekeket, akik nem kapták meg az előírt oltásokat.

(szőke)