Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Óévbúcsúztató EMNP-módra

Az Erdélyi Magyar Néppart (EMNP) Bihar megyei szervezete december 18-án óévbúcsúztató fogadást tartott Nagyvárad városházának dísztermében. Erre egyébként nem hívták meg a Reggeli Újságot (ki tudja miért, talán hogy ne lehessen kérdezni a politikusoktól? – szerk. megj), így saját beszámolóval nem tudunk szolgálni olvasóinknak, csupán közleményben számolt be róla a párt sajtóirodája.

Oevbucsuztato EMNP (2)

A részvevőket Csomortányi István, a Néppárt Bihar megyei elnöke köszöntötte, majd átadta a szót Tőkés László európai parlamenti képviselőnek, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökének, az EMNP fővédnökének. Tőkés az erdélyi magyarság útkeresését a bibliai pusztai vándorlás történetével állította párhuzamba, mely szerint az erdélyi magyarság útkeresése 27. esztendejébe lépett, és így jelképesen még 17 év áll a közösség előtt a Kánaán földjére való megérkezésig. „Legnagyobb ellenségünk, mely gátol az előrejutásban, kishitűségünk. Legnagyobb erőnk, hitünk” – mondta Tőkés.

Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, köszöntőjében elmondta: bár egy – politikai szempontból is – nehéz évet tudhat maga mögött a nemzetben gondolkodó erdélyi politikai közösség, mégis eredményként könyvelhető el, hogy a Néppárt megtartotta pozícióját és talpon maradt. Az idén júniusban megtartott helyhatósági választásokkal kapcsolatban a pártelnök kijelentette: Erdély-szerte sok mandátumot szereztek, a választási körülményeket figyelembe véve pedig egyértelmű eredménynek nevezte azt, hogy a Néppárt megőrizte erejét. Mivel a parlamenti választási kampányban többször is elhangzott, hogy az RMDSZ összefogott azokkal, akikkel lehetett, de azoknak is ajánlatot tett, akikkel nem tudtak összefogni, a Néppárt országos elnöke szükségét látta leszögezni: az RMDSZ elnökével legutóbb egy évvel ezelőtt találkoztak a marosvásárhelyi önkormányzati választások kapcsán, ahol csak érintőlegesen volt szó a parlamenti választásokról, és ez utóbbival kapcsolatban a Néppárt semmilyen ajánlatot nem kapott, nem utasított vissza, és nem fogadott el.

„Olyan értékeket próbálunk képviselni, melyekben hiszünk. Nem csak arra törekszünk, hogy sikeresek legyünk, hanem arra is, hogy értékeket közvetítsünk” – mondta felszólalása során Zatykó Gyula, a Néppárt országos alelnöke az EMNP sajtóirodája szerint.