Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Nyáron sem tétlenkednek

Sajnos szomorú hírrel kezdődött a Szigligeti Színház tegnapi sajtótájékoztatója: eltávozott az élők sorából Rácz Mari színművész, a társulat volt tagjának a teátrumban adnak majd végtisztességet.

A három társulat nyári és későbbi terveiről Czvikker Katalin főigazgató, Szabó K. István, és Szőke Kavinszki András művészeti igazgatók számoltak be, Sorbán Attila köszöntése után, aki a Holnapután fesztivál szervezőjeként volt jelen.

nyaron

Sorbán Attila, Szabó K. István, Czvikker Katalin és Szőke Kavinszki András

Az augusztus 16–19. között Székesfehérváron rendezik meg a Koronázási Ünnepi Játékok elnevezésű rendezvénysorozatot. Ennek keretében mutatják be a Szent László Koronázási Szertartásjátékot, melyben váradi művészek is közreműködnek. Dobos Imre színművész és a Nagyvárad Táncegyüttes táncosai, valamint meghívták a Szent László Római Katolikus Gimnázium kórusát is. A program folytatásaként augusztus 23-án, szombaton 16 órától a Nagyváradi Római Katolikus Püspökséggel és a Szent-László gimnáziummal közösen családi napot szerveznek a püspöki palota kertjében, számolt be Czvikker Katalin. Nagyváradon többek között azokat az óriásbábokat is láthatják majd, melyek Szent László király és családtagjait jelenítik meg Székesfehérváron, illetve a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium diákkórusa is fellép majd.

A Lilliput Társulat tagjai augusztus 3–10. között az esztergomi bábos táborban lesznek, majd szeptember 1–8. között pedig a Diótörő és Egérkirály musicalre kiválasztott diákszereplőkkel táboroznak, számolt be Szőke Kavinszki András társulatvezető.

A Szigligeti Színház társulatainak évadterveiről, valamint a tervezett fesztiválokról is beszámoltak a jelenlévők, ezek részleteire később visszatérünk. A sajtótájékoztatón megerősítést nyert az a hír, miszerint Szabó K. István társulatvezető január 1-jétől megválik a színháztól, és szabadúszóként folytatja pályafutását. A tervezett stúdióelőadások kapcsán Czvikker Katalin elmondta: a Sonnenfeld-palotában, a földszinten tervezik egy stúdióterem kialakítását. A bérlemény azért is fontos számukra, mert például díszlet- és jelmezraktárt is kialakíthattak ott, illetve remélhetőleg már idéntől próbateremnek is használhatják a helyiséget.

Fried Noémi Lujza