Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Nyár zenével és sok-sok tánccal

Igaz, hogy a nyár már régen beköszöntött, és a legtöbb fiatal a jól megérdemelt vakációját tölti, de a nagyváradi Csillagocska Néptáncegyüttes tagjai és vezetői nem pihennek. Előkészítőkön, fellépéseken és táborokban vesznek részt.

Június 18–30. között zajlott le a kolozsvári ecsetgyárban az a kortárstánckurzus, amelyet Bordás Attila rendező-koreográfus vezetett. A hazánkban még egyelőre kevésbé ismert, de külföldön nagy népszerűségnek örvendő kurzusról a következőképpen nyilatkozik az oktató: „A kortárstánc egy felszabadító hatású önkifejezési forma. Természetes erőkből táplálkozik – mint a gravitáció, a lendület –, ezért nincs szükség különösebb felkészültségre, tánctudásra. Minimális erőkifejtéssel maximális és nagyon látványos eredményt érünk el. Mindenki tud táncolni, csak még nem mindenki tudja ezt magáról.”

Kolozsvári kortárstánckurzus

A tanfolyam végeztével, vizsgamunkaként két utcai villámcsődületet (flashmobot) tartottak a résztvevők közreműködésével a kincses város két különböző pontján.

A Csillagocska Néptáncegyüttes részéről a pályázati feltételek teljesítése által Makai Viola, Szőcs Brigitta és Konrád Tamás jutott el a kurzusra. Szőcs Brigitta a következőképpen írta le az ott tapasztaltakat és átélteket: „Csodálatos élményben volt részem, tánc iránti érdeklődésemet bővíteni tudtam, új dolgokat tanultam meg ezen a kurzuson. Az utóbbi két hétben a tánctechnikám hatalmasat fejlődött, mivel olyan dolgokat is képes voltam megtenni, amikre nem is gondoltam. A tánc, a mozgás az a lélek tükre, amely minden rossztól megszabadít, mindenkinek bátran ajánlom, hogy próbálja ki, mert megéri. A jövőben szeretném még kipróbálni magam ilyen téren, mivel úgy érzem, hogy még fejlődni tudok.” Konrád Tamás így vélekedett: „Számomra ez a kurzus teljesen új kapukat nyitott meg a tánc terén, mivel még nem volt alkalmam kipróbálni a táncnak ezt a műfaját. A haladó csoport kiváltképp nagy élmény és kihívás volt számomra de ennek ellenére sikerült megbirkózni vele és a maximálist kihozni magamból. A kurzus nagyon könnyed és vidám hangulatban zajlott. A résztvevők nagyon közvetlenek és nyitottak voltak egymás felé, mivel volt egy közös kapcsolódási pont: a kortárstánc, amelyen keresztül egymásra tudtak hangolódni. Számomra rendkívül hasznos volt ez a képzés, mert megismertem új tánctechnikákat, amit beépítettem a saját táncstílusomba. Mindenkinek ajánlani tudom, kezdőknek, haladóknak egyaránt, mivel ennek a táncnak egy nagyon fontos önkifejező jellege is van, mindamellett nagyon jó alkalom egy kiváló és alapos testmozgásra.”

 

Fellépések, tánctáborok

Nyár elején a Csillagocska Néptáncegyüttes meghívást kapott az Egerben megszervezett Magyar Tájak Táncai Nemzetközi Egyetemi Néptáncfesztiválra, amely a várban volt. Fiataljaink fontos szerepet kaptak a fesztiválon, mivelhogy a szombati főprogram keretében a Csillagocska Néptáncegyüttes tartotta a nyílt táncoktatást, amelyhez bárki szabadon csatlakozhatott.

Június 22-én a debreceni Tűztánc Ifjúsági Táncfesztivál vendégei voltak a „csillagocskák”. Néptánccsoportokhoz viszonyítva egyedüli módon a táncegyüttessel tartott a Csillagocska Zenekar, mely élőzenével kísérte végig az est bemutatóját.

Június utolsó hétvégéjén városunkban, a Szent László Napok színpadján tekinthette meg a váradi közönség bemutatónkat, egész éves munkánk eredményét.

A nyár folyamán több tábor épül a táncegyüttes fejlesztésére, a tánctudás és közösség építésére. A legnagyobb létszámot megmozgató táborunk Bors községben, Nagyszántón került megrendezésre, mely minden korosztályt megszólított, illetve minden résztvevő megtalálta az ő szintjének megfelelő oktatást. Ebben a táborban a Csillagocska Néptáncegyüttes hatvan fővel vett részt. A hét folyamán a frissen alakult Csillagocska Gyermekzenekar derekasan helytállt, hiszen egy hétig a nagyok segítségével élőzenét biztosítottak a legkisebb korosztály részére.

Néptáncegyüttesünk két székelyföldi tánctáborban is részt vesz a nyár folyamán. Először a sófalvi, majd azt követően a székelykeresztúri edzőtáborban. Az edzőtáborban főképp nyárádselyei táncok kapnak hangsúlyt.

Az edzőtábor folyamán táncegyüttesünk felkészítésében szerepet vállalnak: Brugós Sándor, Brugós Anikó, Benedek Árpád, Tolnai Tímea, Dimény Levente és Iván Enikő. Az edzőtábor ideje alatt a Csillagocska Zenekar fejlesztését Gábor Ferenc és Bartalis Botond vállalta magára.

A nyári táborokban a tánctudás fejlesztése mellett nagy hangsúly kerül majd a csapatmunka, csapatszellem és a színpadi megjelenés fejlesztésére is.

Az edzőtábor élményeiről valamint eredményéről, hasznosságáról a nyár folyamán majd részletesebb beszámolóval is jelentkezünk.

 Benedek Árpád