Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

„Nincs köztetek, kit ne csodálnék”

Egyházmegyei kórustalálkozót tartottak a nyolcszáz éves Gyantán

Baráti légkörben, meghitt ünnepséget emlékeztek Gyantán arra, hogy a település immár nyolcszáz esztendős. A jubileum alkalmából a Fekete-Körös menti falucskában tartották meg a Bihari Református Egyházmegye idei kórustalálkozóját is, melyen tizenhat énekkar vett részt szerte az egyházmegyéből. A azonban nem feledkeztek el megemlékezni arról a negyvenkilenc mártírról sem, akiket 1944. szeptemberében mészároltak le ártatlanul.

Az országútról Tenke és Pusztahollód között letérve kacskaringós út vezet Gyantára. Itt-ott megjavították, de az újraaszfaltozott szakaszok között azonban csak lassan döcögött az autóbusz a gidres-gödrös kavicsúton. A település hatalmas, szépen felújított templomának tornyai már messziről látszanak, mutatták az irányt a „vándoroknak”. A harangzúgásra összesereglett népet, a kórusok tagjait gyülekezetenként ültették be a templomba, ahol az ünnepség a hozzá méltó módon kezdődött el: Nagy Viola, a Nagyváradi Művészeti Líceum énektanára és Laborfalvi Soós Béla énekművész szolgálatával vette kezdetét a találkozó.

„Mindenben hálát adjatok…”

Soós József gyantai parókus lelkész rövid igehirdetését Pál apostolnak a thesszalonikabeliekhez írott leveléből választott alapigére („Mindenben hálát adjatok, mert ez az Isten akarata a Krisztus Jázus által tihozzátok.”) építette. A lelkész meggyőző és visszaemlékező beszédében a 800 éves Gyanta történetének legfontosabb momentumait elevenítette fel. Az Árpád-korban itt megtelepült magyarok erdőirtással és a mezőgazdasági területek megművelésével alakítottak ki azt az életteret, amely hozzájárult a környék és a település benépesedéséhez. István király intelmére – miszerint minden tíz falu köteles egy templomot építeni – a gyantaiak is kivették a részüket a munkából, és az egyházi rend szerint megépítették a belényesszentmiklósi istenházát, melynek ma már csak a tornya áll magányosan a dombtetőn. Később iskolát építettek, és amikor Gyanta népessége egyre gyarapodott, új, a ma is álló impozáns istenházát húzták fel. Volt miért hálád adniuk a Jóistennek – mondta az igehirdető. Aztán polgármesteri hivatal és szülészet is működött Gyantán (a közhivatal ma ). Az első világháború azonban visszafordíthatatlanul megváltoztatta a falu sorsát. Az impériumváltást követően sokakat elvittek, sokan önszántukból hagyták el a települést. A második világháború pedig végképp megváltoztatta a település lakóinak életét. 1944 szeptemberében a bevonuló idegen csapatok negyvenkilenc ártatlan magyar mészároltak le – az áldozatok emlékére pedig csak 2004-ben sikerült felállítani az emlékművet. Az átkosban még az emlékezést is tiltották. „Ma, amikor alig van Gyantán lakos, mert az itteniek szétszóródtak a világban, van-e miért hálát adni?” – tette fel a kérdést a tiszteletes, és az igével meg is válaszolta: mindenkor hálát kell adni a Jóistennek, és Pál apostolnak a filippibeliekhez írott leveléből idézett a lelkész: „Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek. Tudok megaláztatni is, tudok bővelkedni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővelkedéssel is, a szűkölködéssel is.”

Megerősödni egymás hite által

Amint őseink erőt tudtak meríteni és meg tudtak maradni magyar reformátusnak minden körülmény között, úgy nekünk is erőt kell merítenünk az igéből és a közösség erejéből – mondotta a lelkész, aki kiemelte, jól ismeri az egyházmegyét és nagyjából a kórusokat is, és nincs olyan, amelyikben ne lenne legalább egy gyantai. Ugyanakkor nagyon büszke kicsiny gyülekezetére, melynek minden tagja megmozdult azért, hogy a település 800 éves évfordulója alkalmából a kórustalálkozót megszervezzék.

Mikló Ferenc, a Bihari Református Egyházmegye esperese, nagyszalontai tiszteletes egykor tizenegy évet szolgált Gyantán. Köszöntőjében kiemelte az ének és az együtt éneklés szerepét, és ezt alátámasztva rámutatott, a Bibliában hol és milyen vonatkozásban írnak erről. „Azt kívánom, a kórustalálkozó magyar református testvéreinket tudja összekovácsolni” – fogalmazott az esperes, aki Füle Lajos költő egy négysorosát is idézte: „Nincs köztetek, kit ne csodálnék: / Testvérek vagytok, köszönöm. / Titeket látni is ajándék, / Veletek járni is öröm.” Ezt toldotta meg a tiszteletes azzal, hogy „titeket énekelni hallgatni is öröm, mert így épültök egymás hite által”.

Az igehirdetés és a köszönté után Soós József ismertette a kórustalálkozó menetét (előbb a gyermek-, aztán a felnőttkórusok szolgáltak) és a zsűrit (Mikló Ferenc, Nagy Viola és Laborfalvi Soós József).

Szólt az ének

A gyermekek közül először gyantai énekkar adott elő két dicséretet, majd a köröstárkányi gyermekzenekar, a Várasfenesről érkezett vegyeskórus, végül pedig a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum gyermekkórusa szolgált.

A Bihari Református Egyházmegye gyantai kórustalálkozóján énekeltek, sorrendben: Köröstárkány, Várasfenes, Hegyközcsatár, Nagyvárad-Olaszi, Élesd (Hozsánna ökumenikus énekkar), Bors, Nyüved, Biharpüspöki, Nagyszalonta, Jákóhodos, Kisnyégerfalva, Nagyvárat-Rét (Sztáray Mihály és Csillagfény kórusok), Nagyvárad-Rogériusz, Biharszentjános és Tenke református gyülekezeteinek énekkarai.

Az összesen tizenhat kórus előadásait ketté osztva értékelte a zsűriben helyet foglaló szakember: Nagy Viola az első nyolc, Laborfalvi Soós Béla pedig a második nyolc énekkar szolgálatát méltatta. Mindkét énekművész kiemelte, a kórustalálkozó nem verseny volt, ezért nem is rangsorolták a „fellépőket”.

A templomi ünnepség végén Soós József lelkipásztor és Mikló Ferenc esperes adta át a kórusvezetőknek az emlékszalagot és az emléklapot, melyet a 800 éves Gyanta református templomának képe ékesített.

Megemlékeztek a mártírokról

Kozma Gyula váradrogériuszi kántor irányításával a kórusok egy közös éneket próbáltak el, amit aztán a templomkertben folytatódó megemlékezésen közösen dalolt el a több mint száz kórustag. Megható és emlékezetes pillanatok voltak, melyeket Mikló tiszteletes érzelemmel teli emlékbeszéde követett. A 49 ártatlan, lemészárolt gyantai magyar emlékét a rendszerváltás előtt és után is jó ideig csak lopva volt megengedett ápolni. A meghatódott lelkipásztor, mint maga is elmondta, tizenegy évet és egy hónapot szolgált a településen, és annak idején tiltott volt a nyilvános megemlékezés, sőt még a temetőben eltemetett áldozatok síremlékeit is a nagy temetőtakarításokkor tudták megtisztogatni. Az elérzékenyült esperes beszéde többeknek könnyet csalt a szemébe.

A szabadtéri megemlékezés koszorúzással és nemzeti imánk, a Himnusz közös eléneklésével ért véget.

Borsi Balázs