Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Népakarat az önrendelkezés

A székelyek október 27-ei nagy menetelését értékelte ki tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) két alelnöke, Szilágyi Zsolt és Zatykó Gyula.

Nepakarat

Szilágyi Zsolt hangsúlyozta, nem túlzás történelminek nevezni a menetelés napját, mely során példátlan szolidaritással álltak ki az emberek a székely önrendelkezés gondolatáért. A pártvezetők a székelyföldi lakosok mellett külön köszönetet mondtak az anyaországból, Partiumból és Közép-Erdélyből odautazott szép számú résztvevőnek, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) és a néppárt önkénteseinek, illetve azoknak, akik a világ számos városában tüntettek, azt bizonyítva, hogy a székely autonómia egy egységes magyar ügy.

Szilágyi Zsolt ugyanakkor elmondta, hogy továbbra is a hosszú távú stabilitás és gazdasági jólét zálogának tartják a székely autonómiát, amelyet emellett a román demokrácia fokmérőjének is tekintenek. Szilágyi pozitívumként emelte ki, hogy a román „karhatalom” tulajdonképpen védte, biztosította a tüntetést, a rendőrség és csendőrség kirendelt erői pedig 25 kilométeren keresztül egy nagyon forgalmas úton biztosították a problémamentes menetelést, mindamellett, hogy szorgosan dokumentálták az eseményeket. Az RMDSZ és az SZNT által közösen kibérelt, mintegy ezer tüntetőt szállító, Gyergyószentmiklósról indult vonat csíkszeredai lerobbanását ugyanakkor a „diktatúrára jellemző piti trükként” értékelte, amely csak jobban motiválta a résztvevőket.

A néppárt nevében arra kérték a kormányt, fogadja el azt, hogy a székely autonómia, a magyar önrendelkezés gondolata a népakarat kifejeződése, és nem egy szűk csoport fantáziája. A székely menetelés során emellett példás összefogás alakult ki a pártok között, melyek mind kivették részüket az esemény létrehozásából. Szilágyi Zsolt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy reményeik szerint a pártok által tanusított bölcs összefogást a jövő évi európai parlamenti választások során is megőrzik majd.

Zatykó Gyula köszönetet mondott a sajtó képviselőinek is, akik igyekeztek átadni a menetelés felemelkedett hangulatát, emellett pedig örömét fejezte ki, amiért sok fiatal vett részt a demonstráción, hiszen létfontosságúnak ítélte, hogy az új generációk gondolataiban is éljen az autonómia iránti igény.

Sz. G. T.