Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

„Nemcsak az egyént, hanem környezetét is segíteni kell”

A budapesti Caritas Hungarica meghívására március 19–21. között drogprevenciós műhelymunkán vettek részt a nagyváradi Caritas Catolica munkatársai és önkéntesei az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott képzéssorozat keretében. A tavalyi általános bevezető után ez volt a sorozat második találkozója, melynek fő témája ezúttal az addiktív problémával küzdő családok támogatása, segítése volt. A rendezvénynek a Hunguest Hotel Griff adott otthont.

nemcsak 1

A résztvevőket Bódy Éva, az EMMI Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztályának helyettes vezetője köszöntötte, aki a rehabilitációs intézményekből kikerültek utógondozási perspektíváiról beszélt, valamint felhívta a figyelmet azokra a törvényváltozásokra, amelyek elősegítik a szolgáltatók tevékenységi területének megfelelő pozícionálódását a szolgáltatói palettán.

A résztvevők új elméleti ismeretekkel, jó gyakorlati mintákkal és új technikákkal is megismerkedhettek az interaktív képzés során. A rendezvény keretében Márton Andrea, a Katolikus Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálatának vezetője Addikció és a család címen értekezett, rámutatva, hogy a szenvedélybetegségek jelentős hányada a diszfunkcionális családokra vezethető vissza, és hogy a hatékony kezeléshez nemcsak az egyénnel, hanem környezetével is foglalkozni kell.

A résztvevők dr. Sallay Viola vezetésével megismerkedtek az „Otthon Érzelmi Alaprajz”-módszerrel, Bódi Ildikó és Kovács Péter előadásában hallhattak a budapesti RÉV-szolgálat apacsoportjáról, valamint a székesfehérvári RÉV szülőcsoportjáról. A szenvedélybetegek hozzátartozóival végzett szakmai munkát a budapesti Farkas Györgyné Bereczki Mária mutatta be, míg a hozzátartozók egyéni esetlekezeléséről Fodor Zsuzsanna és Főző Brigitta, a Kecskeméti RÉV munkatársai beszéltek. Kocsor Judit családterapeuta ugyanakkor a Tom Andersen-féle „Visszajelző csoport”-módszerről is bemutatót tartott, amely a szociális munka számos területén hasznos és alkalmazható.

nemcsak 2

A szenvedélybetegek rehabilitációjáról Hidász Zoltán, a Hivatásőrző Ház vezetője beszélt, amely a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által alapított és fenntartott intézmény. A ház alapfeladata a szenvedélybetegségben szenvedők rehabilitációja. Kezdetben csak egyházi (felszentelt) betegek gondozása folyt a házban, de immár – a Püspöki Konferencia döntése alapján – civil, de egyházhoz közel álló betegek részére is segítséget nyújt.

Szó volt még az egri RÉV-szolgálat munkatársai által végzett közösségi ellátásról a családok lakókörnyezetében, Keresztes Dávid Renáta pedig a székesfehérvári RÉV-ben végzett családi mediációról számolt be. Bemutatták ezen kívül az érzelmek hatékonyabb kifejezését elősegítő Maci-kártyákat is. A gondolatébresztő előadások után – melyek az általános, célzott és javallott prevenció területét is érintették – lehetőség nyílt a felvetett témák megbeszélésre.

A képzés végén a Kárpát-medence magyarlakta területeiről érkező szakemberek felfrissült ismeretekkel és újult lendülettel utazhattak haza, hogy megkeressék az elsajátított módszerek helyi alkalmazásának lehetőségeit.

Szombati-Gille Tamás