Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Nem voltak kirívó problémák

Kedden tartotta év végi beszámolóját Claudiu Pop, Bihar megye kormánybiztosa. Mint elhangzott, 3,2 millió lejbe került Bihar megyében a december 11-i parlamenti választások megszervezése. Az összeg töredékébe, 97,2 ezer lejbe a szavazólapok kinyomtatása és csomagolása került, a 2,4 millió lejes különbözet a munkadíjat jelenti.

nem voltak

Az önkormányzatok működésével, illetve a határozatok törvényességével nem voltak különösebb gondok a beszámoló szerint. Mint elhangzott, Somogyi Lajos hegyközpályi polgármester felfüggesztése miatt közigazgatási bírósághoz fordult, ez azonban november 29-én visszautasította a keresetet, de nyitva hagyta a fellebbezés lehetőségét, ami a prefektúra álláspontja szerint nem törvényes (szerintük az ítéletnek véglegesnek kellett volna lennie), ezért kérték a fellebbezési jog megvonását. Kérésüket elutasították, így amennyiben az ügy az ítélőtáblához kerül, azt kérik majd, hogy a fellebbezést utasítsák el.

Idén 253 fogadóórát tartott a prefektus, ez valamivel kevesebb, mint tavaly, amikor is 332-en fordultak hozzá. Az esetek számának csökkenését többek között annak tulajdonítják, hogy elindult a kormánybiztosi hivatal közösségi oldala, és többen ott fordulnak hozzájuk. A Facebook-oldaluk egyébként az ország összes prefektúra-oldala között a legnépszerűbb, a közintézmények listáján is a 11. helyen szerepel, hangzott el. Ugyanezen okból csökkenhetett a telefonhívások száma is a tavalyi 247-ről 148-ra.

A kormánybiztosi hivatalhoz egyébként többek között földügyi, szociális és különféle intézmények működésével kapcsolatos panaszok érkeztek, ezek egy részét helyben orvosolták, más részükben az érintettekhez fordultak megoldásért.

Fried Noémi Lujza