Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Nem szűnik meg, de válságban a PKE

Mintegy 3,5 millió lejes adóssága gyűlt össze a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemnek (PKE), de az Alapítók Tanácsa – melynek képviseletében annak elnöke, Tőkés László EP-képviselő és Szilágyi Zsolt, a tanács tagja számolt be a kialakult helyzetről – a felsőoktatási intézmény átszervezésével szeretné megőrizni a PKE önállóságát.

A pénzügyi fegyelem be nem tartása miatt hiányok és tartozások halmozódtak fel, hangzott elé a sajtótájékoztatón, ahol Tőkés László elmondta: az egyetem képviselői szelektíven és hiányosan tájékoztatták a pénzügyi helyzetről mind az Alapítók Tanácsát, mind a Sapientia Alapítványt. Az egyetem komoly magyar állami támogatást kap, a pénzt csak célirányosan lehetett volna felhasználni, azonban ezt sem tartották be. Európai uniós pályázatok miatt is keletkezett hiány, melynek pótlására hiteleket vettek fel, ezek kamatai, büntetőkamatai felgyűltek, de mindemellett közüzemi tartozása is volt az egyetemnek.

A PKE székhelye

A PKE székhelye

Mint elhangzott, a volt gazdasági igazgató, Berei Annamária például 56 ezer lejt vett fel „előleg” címen, a volt rektor, János Szabolcs körülbelül feleennyit, ugyanakkor Tőkés László azt is elmondta: rájuk is számítanak a pénzügyi helyzet tisztázásában, és szeretnék békés úton az említettek is rendezni a helyzetet, nem szívesen fordulnának világi bírósághoz. Az egyetemen egyébkén jelenleg is zajlik a vizsgálat, vélhetőn mintegy tíz év anyagát nézik majd át, azonban a könyvelés meglehetősen zavaros, „egyik zsebből a másikba tették át a pénzt” – mondta Tőkés László, aki azt is hozzátette: az egyetem megmentését célzó tervet pénteken eljuttatták a Sapientia Alapítványhoz.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetembe való kényszerű beolvadással szemben az egyetem önállóságának megőrzését támogatják. Mint elhangzott, három kart összevonnak két karrá, és – mint Szilágyi Zsolt mondta – „újragondolják” a kevésbé népszerű szakok működtetését is, magyarán megszüntetik azokat.

Szilágyi Zsolt és Tőkés László

Szilágyi Zsolt és Tőkés László

Hamarosan fény derülhet arra is, hogy mely szakok szűnnek meg a PKE-n, ezekre ugyanis már nem hirdetnek meg felvételi vizsgát az idei tanévre. Kérdésünkre Szilágyi Zsolt elmondta, hogy a leépítés fokozatosan történik majd, azok tehát, akik jelenleg a megszüntetendő szakok valamelyikén tanulnak, még befejezhetik egyetemi tanulmányaikat a PKE-n. A tanácstag egyébként bizakodó, szerinte a tervezett intézkedéssel még ez évben talpra állítható az egyetem, az elnök pedig hozzátette: a hitelek átütemezését is kérik majd.

A PKE-en egyébként a közeljövőben tartanak rektorválasztást, egyelőre ketten jelentkeztek a tisztségre, az egyetemet jelenleg megbízott rektorkén vezető dr. Pálfi József docens és dr. Fogarasi István docens.

Fried Noémi Lujza