Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Nem fogadhat új diákokat a vásárhelyi katolikus gimnázium

A tanfelügyelőség utasítása értelmében nem fogadhatja az elemi iskolába beiratkozók dossziéit a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium – írta keddi számában a Vásárhelyi Hírlap.

nem fogadhat

Amint a marosvásárhelyi napilap közölte: a tanfelügyelőség honlapján megjelent listán szerepel ugyan a Római Katolikus Gimnázium, de nincsen megjelölve, hogy mely utcákban lakó gyermekeknek kellene ide iratkozniuk. Ehelyett az a megjegyzés szerepel, hogy ez a tanintézet nem fogadhat előkészítő osztályba beiratkozókat a 2017/2018-as tanévre.

Székely Szilárd, az iskola ideiglenes igazgatója a lapnak elmondta: hétfőn reggel az iskolai beiratkozások időszakának a kezdetén telefonon hozták tudomásukra, hogy nem fogadhatnak beiratkozókat addig, „amíg ilyen bizonytalan az iskola helyzete”. Hozzátette: érdeklődők lennének. Már hétfőn több szülő jelentkezett a szükséges iratcsomóval, de kénytelenek voltak elutasítani őket. Székely Szilárd reményét fejezte ki, hogy mihamarabb megoldódik az iskola helyzete.

A többi tanintézet előkészítő osztályaiba való beíratás első szakasza március 16-án zárul le, az adatok összesítése után március 22 –30. között szervezik meg a második szakaszt. Azokat a gyerekeket kötelező előkészítőbe írani, akik 2017. augusztus 31-éig betöltik a hatodik életévüket.

Az iskola alapításának ügyében vizsgálódó romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) folytatta a szülők meghallgatását, és a Maszol.ro portál értesülése szerint hétfőig több mint száz szülőt hallgatott ki. Az egyik szülő kihallgatásán részt vevő Kincses Előd ügyvéd az MTI-nek kedden elmondta: egyértelmű a DNA túlkapása. Hozzátette, hogy az ügyészség az iskolaalapítás során elkövetett állítólagos törvénysértést vizsgálja, és a szülőket – akik a már megalakult iskolával kerültek jogviszonyba – semmiképpen nem lehet az intézmény létrehozása körülményeiről kérdezni.

Kincses Előd egyértelműnek tartotta, hogy a DNA, hatáskörét túllépve, azon munkálkodik, hogy megfélemlítse a szülőket, eltántorítsa őket attól a szándékuktól, hogy gyermekeiket a katolikus gimnáziumba járassák. Hozzátette, azt sugallják a szülőknek, hogy gyermekeik két évig nem létező iskolába jártak, és nem fogják elismerni a tanulmányaikat. Megjegyezte: „volt olyan szülő is, akivel azt közölték, hogy a gyereküket is ki fogják hallgatni”.

Kincses Előd az MTI-nek elmondta: a szülők kérésére ezen a héten az Országos Bírói Tanácshoz fordul a DNA megfélemlítési kampányának ügyében.

Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke napirend előtti felszólalásban tájékoztatta a román parlament alsóházát a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügyéről kedden. A felszólalás MTI-hez eljuttatott szövegéből kiderül, Biró Zsolt jogállamban nehezen értelmezhetőnek nevezte, hogy Marosvásárhelyen a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) egyenként hallgatja ki a római katolikus iskolában tanuló diákok szüleit.

„A vádhatóság dolga az igazság kiderítése, tanúk beidézése, de megengedhetetlen a szülők zaklatása csak azért, mert gyerekeik számára egy egyházi szellemben működő, és e szellemben nevelő oktatási intézményt választottak. Egy olyan iskolát, amelyet az iskolahálózatban meghirdettek, a tanfelügyelőség és a minisztérium is engedélyezett” – jelentette ki Biró Zsolt. Úgy vélte: „számos jel mutat arra, hogy az iskola puszta léte is zavar egyeseket”. A képviselő felidézte: az intézményt a székelyföldi városban megtelepedő jezsuita szerzetesek hozták létre a 18. században, a 20 század elején épített iskolaépületeket a kommunista rendszer államosította, 1904-ben azonban az egyháznak visszaszolgáltatták, így az időközben megalakított római katolikus gimnázium a 2015-2016-os tanévet már a saját épületében kezdhette el. Ezt a folyamatot állította le egy adminisztratív hiba.

Biró Zsolt úgy vélte, hogy a hiba ellenére az iskola létjogosultsága nem kérdőjelezhető meg. Ezt a szülők igénye és a tavalyi tízezres tüntetés is jelezte.