Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Nem elég Váradnak az új hőerőmű

Idén tavasszal helyezték üzembe Nagyváradon a gázturbinás hőerőművet, amely kiváltotta a széntüzelésű, elavult kazánokat. Ám, mint kiderült, az EU-s támogatásból megépített és a nyári kampányban a liberálisok által agyonfényezett beruházás – nagyon úgy tűnik – nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Az utóbbi napok lehűlése miatt ugyanis a gázturbinás kazánok nem bírták a terhelést, így be kellett indítani az egyik széntüzelésű kazánt is.

nem eleg

A bihari megyeszékhelyen a tömbházak jelentős részében csak erős langyosak a fűtőtestek, a lakosok fáznak, miközben a hivatal szerint minden rendben van. Ugyancsak minden a tervek és elvárások szerint alakul a távfűtésért és melegvíz-szolgáltatásért felelős Termoficare Zrt. szerint, amely nyilván ismét teljes áron számlázza majd a lakossági távhőt attól függetlenül, hogy a szolgáltatás minősége messze elmarad az elvárttól. És ezt váradi polgárok tízezrei, sőt a város lakosságának a fele, százezernyi fő a saját bőrén érzi meg, főleg, amikor fázik.

B. B.