Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Négy csapat még veretlen a megyei első osztályban

A harmadik fordulóban sem lankadt a csapatok eredményessége a megyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban. A hét meccsen 46 találat született.

A hétvégi fordulóban több meglepő eredmény is volt, ilyen a borsiak hazai pályán elszenvedett veresége, a belényesiek győzelme Biharszentandráson vagy a diószegiek gólzáporos sikere a szalontaiak elleni találkozón.

 

A Bihar FC nélkül

Mint arról már tegnap beszámoltunk, a Nagyváradi Bihar FC pénteken délben hivatalosan is értesítette a Bihar Megyei Labdarúgó-egyesületet (BMLE), hogy visszalép a megyei első osztályból, így a továbbiakban 15 gárda folytatja majd a küzdelmet. Az ifjúsági bajnokságban a vaskohsziklásiak állnak az élen, jobb gólarányuknak köszönhetően megelőzve a szintén százszázalékos Harangmezői FC-t és a Váradi Egyetemi FC-t.

 

Félbeszakadt meccsek

A hétvégén két találkozó is félbeszakadt. A Vaskohsziklás–Élesd meccs három perccel a rendes játékidő vége előtt zárult, miután a vendégek levonultak a pályáról. Előzőleg két játékosukat állította ki a játékvezető, két-két sárga lap miatt. A másodosztályban lejátszott Biharrósa–Bihardobrosd meccs még kevesebb ideig, alig 31 percig tartott. Itt a vendégek vezettek 1–0-ra, amikor gólszerzőjüket kiállította a játékvezető. Ezt követően három vendégjátékos is piros lapot kapott a sípmester szidalmazásért, ezt látva pedig a dobrosdi együttes edzője lehívta a játékosokat a pályáról. A két ügyet a BMLE fegyelmi bizottságának ma délutáni ülésén tárgyalják. A szabályzat egyértelmű: az a gárda, amely levonul a pályáról 3–0 arányban leveszíti a meccset, pénzbüntetés kap és pontlevonással is sújtják.

 

Diószegen ismét gólzáporos meccset láthattak a szurkolók

Diószegen ismét gólzáporos meccset láthattak a szurkolók

Eredmények

A megyei első osztály harmadik fordulójában: Bors–Cécke 2–4, Mihályfalva–Keményfok 6–1, Madarász–Egyetemi FC 3–0, Diószeg–Nagyszalonta 6–1, Vaskohsziklás–Élesd 2–1, Harangmező–Partium FC 15–0, Biharszentandrás–Belényes 1–4. Az ifjúsági bajnokságban: Bors–Cécke 3–0, Mihályfalva–Keményfok 10–0, Madarász–Egyetemi FC 1–5, Diószeg–Nagyszalonta 1–4, Vaskohsziklás–Élesd 12–0, Harangmező–Partium FC 3–0, Biharszentandrás–Belényes 1–11. Következik (szeptember 12–13.): Szalonta–Élesd, Partium FC–Diószeg, Cécke–Harangmező, Egyetemi FC–Bors, Belényes–Margitta, Keményfok–Szentandrás, Mihályfalva–Vaskohsziklás. Madarász szabadnapos.

A megyei másodosztály első csoportjának harmadik fordulójában: Váradi Frontiera–Bihari Földvár 2–4, Hegyközpályi–Rév 3–0, Fugyivásárhely II–Barátka 7–2, Berettyószéplak–Vársonkolyos 3–2, Hegyközszentmiklós–Székelyhíd 4–2, Váradszentmárton–Alsólugas 1–2, Tataros–Bihorul Sportiskola 1–1, Esküllő–Mezőtelegd 4–6. Következik (szeptember 12–13.): Bihar–Székelyhíd, Alsólugas–Frontiera, Rév–Szentmárton, Bihorul Sportiskola–Fugyivásárhely II, Mezőtelegd–Tataros, Vársonkolyos–Esküllő, Berettyószéplak–Hegyközszentmiklós.

A második csoport harmadik fordulójában: Illye–Köröstarján 5–2, Tulka–Cséffa 4–1, Gyapju–Feketebátor 3–0, Biharrósa–Bihardobrosd , a mérkőzés a 32. percben félbeszakadt, Biharkaba–Gurány 3–2, Vaskoh–Körösszeg 5–0, Bontesd–Liberty 3–2, Mácsapuszta–Alsókocsoba . Következik (szeptember 12–13.): Cséffa–Köröstarján, Feketebátor–Tulka, Bihardobrosd–Gyapju, Gurány–Biharrósa, Körösszeg–Biharkaba, Liberty–Vaskoh, Alsokocsoba–Bontesd, Mácsapuszta–Illye.

 

Az első osztály felnőtt bajnokságának állása
1. Harangmező 3 3 0 0 26–0 9
2. Diószeg 3 3 0 0 17–3 9
3. Madarász 3 3 0 0 15–2 9
4. Bors 3 2 0 1 25–6 6
5. Belényes 3 2 0 1 12–4 6
6. Mihályfalva 2 2 0 0 9–3 6
7. Szentandrás 3 2 0 1 7–4 6
8. Margitta 2 1 0 1 4–1 3
9. Vaskohsziklás 2 1 0 1 7–7 3
10. Cécke 3 1 0 2 5–9 3
11. Egyetemi FC 3 1 0 2 1–8 3
12. Bihar FC II 1 0 0 1 0–1 0
13. Élesd 2 0 0 2 1–10 0
14. Szalonta 3 0 0 3 3–14 0
15. Keményfok 3 0 0 3 1–18 0
16. Partium FC 3 0 0 3 1–44 0
Az első osztály ifjúsági bajnokságának állása
1. Vaskohsziklás 3 3 0 0 25–2 9
2. Harangmező 3 3 0 0 20–2 9
3. Egyetemi FC 3 3 0 0 18–1 9
4. Belényes 2 2 0 0 22–0 6
5. Madarász 3 2 0 1 16–10 6
6. Margitta 2 1 0 1 20–10 3
7. Mihályfalva 2 1 0 1 10–8 3
8. Bors 2 1 0 1 6–4 3
9. Szentandrás 2 1 0 1 4–3 3
10. Diószeg 2 1 0 1 7–7 3
11. Szalonta 2 1 0 1 6–7 3
12. Bihar FC II 1 0 0 1 0–4 0
13. Partium FC 3 0 0 3 2–14 0
14. Cécke 2 0 0 2 3–27 0
15. Keményfok 3 0 0 3 1–30 0
16. Élesd 3 0 0 3 0–31 0
A másodosztály első csoportjának állása
1. Vásárhely II 3 3 0 0 11–3 9
2. Pályi 3 3 0 0 6–1 9
3. Mezőtelegd 3 2 1 0 11–7 7
4. Bihari Földvár 3 2 0 1 9–3 6
5. Barátka 3 2 0 1 9–9 6
6. Toldy FC 3 2 0 1 6–7 6
7. Sportiskola 3 1 2 0 8–3 5
8. Széplak 3 1 2 0 7–6 5
9. Tataros 3 1 1 1 4–5 4
10. Frontiera 3 1 0 2 8–7 3
11. Székelyhíd 3 1 0 2 6–8 3
12. Alsólugas 3 1 0 2 3–5 3
13. Szentmárton 3 1 0 2 3–8 3
14. Sonkolyos 3 0 0 3 3–7 0
15. Rév 3 0 0 3 3–8 0
16. Esküllő 3 0 0 3 7–17 0
A másodosztály második csoportjának állása
1. Tulka 3 3 0 0 19–2 9
2. Mácsapuszta 3 3 0 0 12–5 9
3. Bontesd 3 2 1 0 10–3 7
4. Biharkaba 3 2 1 0 8–3 7
5. Gyapju 3 2 1 0 7–3 7
6. Vaskoh 3 2 0 1 11–2 6
7. Biharrósa 2 2 0 0 10–1 6
8. Alsókocosba 3 2 0 1 7–7 6
9. Gurány 3 1 1 1 4–4 4
10. Illye 3 1 0 2 8–17 3
11. Dobrosd 2 0 1 1 2–7 1
12. Cséffa 3 0 1 2 4–14 1
13. Liberty CF 3 0 0 3 5–10 0
14. Köröstarján 3 0 0 3 4–11 0
15. Feketebátor 3 0 0 3 0–9 0
16. Körösszeg 3 0 0 3 2–15 0