Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Nagyváradra várják Dacian Cioloşt

Bihar, Szilágy és Szatmár megyei RMDSZ-es képviselők és szenátorok kezdeményezik Dacian Cioloş miniszterelnök meghívását nagyváradra, mondta tegnap Cseke Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő. A képviselő azt is elmondta. A kezdeményezésről tárgyaltak a román parlamenti pártok honatyáival is, az ő támogatásukra is számítanak.

Fotó: Csikos Rolland

Fotó: Csikos Rolland

A találkozón három konkrét kérdésről tárgyalnának a miniszterelnökkel, miután látszik, hogy az illetékes miniszterekkel hiába egyeztettek. Az első a szállítási infrastruktúra, elsősorban az észak-erdélyi autópálya, melyről februárban egyeztettek Daniel Costescu szállítási miniszterrel. Akkor konkrét határidők hangzottak el, ám Bihar megyében például azóta sem volt egy kapavágás sem, holott az itteni szakaszt jövő nyáron át kellene adni. Egyeztetnek továbbá a helyi fejlesztési projektekről is, illetve például az adóhivatal központosításáról is beszélnek, jelenleg ugyanis több mint ezer Bihar megyei közepes adófizetőnek Kolozsvárra kell járnia az ügyintézés miatt, de ugyanez a helyzet a szomszédos megyékben is.

Cseke Attila kérdésünkre elmondta: még gyűjtik a honatyák aláírásait, de az ortodox húsvéti ünnepek után eljuttatják a kormányfőnek a meghívót. A találkozót a tervek szerint a parlamenti ülésszak vége előtt tartanák meg, mondta a képviselő.

Fried Noémi Lujza

 

 

Az idei Mózes Károly-díjakat május 14-én, 9.30 órától adják át a váradi polgármesteri hivatal dísztermében, mondta a díjat 2011-ben egészségügyi miniszterként megalapító Cseke Attila. Idén három Bihar és egy Szatmár megyei ápoló kapja meg az elismerést az Egészségügyért Alapítvány, a váradi polgármesteri hivatal és a Bihar Megyei Tanács támogatásával, a Partium Alapítvánnyal és az Egészségügyi Nővérek és Szülésznők Bihar megyei Rendjével karöltve. A díjátadáson jelen lesznek a Mózes család képviselői, valamint Raed Arafat, a belügyminisztérium államtitkára is.