Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Nagyváradi fotográfusok kiállítása Élesden

A második alkalommal megtartott Szathmári Pap Károly Nemzetközi Fotográfiai Fesztivál (melyet a  nagyváradi Euro Foto Art Egyesület szervezett a romániai kulturális minisztérium védnökségével) tette lehetővé néhány váradi fotós kiállításának megszervezését Élesden, tájékoztatott Tóth István fotóművész, az egyesület és a Tavirózsa Fotóklub elnöke.

Az Octavian Goga Könyvtár kiállítótermében egy 44 fekete-fehér és színes fényképből összeállított tárlat tekinthető meg. Morvay-Szabó Edina, Ágoston Zsolt és Bodó László munkái alkotják a kiállítás anyagát. A három fotográfus 2013-ban végezte el a közismert nagyváradi Tavirózsa Fotóklub által szervezett fotóművészeti tanfolyamot (amit Tóth István vezetett), és ennek befejeztével, a zárókiállításon mutatták be a legsikeresebb alkotásaikat. Ezzel párhuzamosan a három fotográfus alkotásai szép sikerrel szerepeltek több hazai és nemzetközi szalonon. Például a Világban Élő Román és Magyar Fotóművészek VIII. Nemzetközi Szalon zsűrije Morvay-Szabó Edina Éva két alkotását is elfogadta. Ágoston Zsolt Kompozíció című képét a XI. Premfoto Nemzetközi Szalon zsűrije plakettel díjazta. Az Élesden kiállított képek a fotóművészet több ágazatát is bemutatják, mint például: tájkép, portré, akt, szociofotó, esszé és riportkép.

elesdi

A Dialógus című csoportos kiállítás megnyitóját pénteken délután tartották meg Ágoston Zsolt és Bodó László alkotók és nagyszámú érdeklődő jelenlétében. A vernisszázson részt vet Tóth István is. A résztvevőket Georgeta Ardelean, az élesdi Octavian Gog Könyvtár reprezentánsa üdvözölte, majd Létai Zoltán, Élesd alpolgármestere méltatta a fotográfiákat. A megnyitó végén Tóth István átadta az Élesdi Polgármesteri Hivatalnak adományozott nemzetközi fotográfiai fesztivál plakettjét, amit Létai Zoltán vett át. Az élesdi önkormányzat védnökségével rendezett tárlat egy hónapig látogatható, a belépés ingyenes.