Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Nagyszalontai szőlőskertek (1.)

Amennyiben röviden kellene jellemeznem Nagyszalonta szőlőskertjeinek mai állapotát, akkor könnyű dolgom lenne: a lefestett kép a szomorúság, az elhagyatottság címét, billogját viselné.

Mielőtt a részletekbe bocsátkoznék, engedtessék meg nekem, gondolatban ugorjak mondjuk az 1800-as évek elejére: abban az időkben már díszes szőlőskerti pajtákat építettek a hajdúvárosi, vagy ha úgy jobban tetszik, a nagyszalontai szőlősgazdák a saját szőlőikbe. Azok a kialakított ligetek az ők hajdani édenkertjeiket jelentette. Napjainkban a még meglévő, kitűnő állapotú pajtákon lévő évszámok élő tanúként vallanak, az akkori gondos kezek munkáit dicsérik. Egyeseken az 1887-es, másokon az 1919-es évszámok díszelegnek. A gondosan kivitelezett, megépített kis „lakosztályok” kellemes kis hajlékként szolgáltak, melyek a nyári esők elől nyújtottak biztos menedéket, vagy a rekkenő hőségben nyújtottak elviselhető árnyékos menedéket a gazdának. A früstök, az ebéd vagy uzsonna elköltésére is otthoni körülményeket teremtvén. Ugyanakkor a kerti szerszámok raktározására, valamint étkezési edények részére is megfelelő polcokkal, asztallal, lócákkal, berakott tűzhelyeket is kialakítottak bennük.

Nagyszalontai szoloskertek 75 BB (3)

Nagyszalontát három oldalról, kelet-nyugati és északi területeit kiterjedt szőlőskertek határolták. A városban mind a földművelő-, mind a mesteremberek családjainak voltak szőlőskertjeik. Legkevesebb tíz árnyi (ezer négyzetméter), de voltak fél hektár területet birtokló gazdák is. A kertek területekre, vagyis részekre voltak osztva: Tókert, Vénkert, Széchényi, Csutakos, Szalmakert elnevezésekkel, és a többi. Minden megnevezett területnek, vagyis kertnek kettő, de három csősze is volt. Lopás alig fordult elő. Minden csősz minden gazdát ismert. És a tulajdonosok is jól ismerték egymást. Esténként, amikor hazakerült egyik-másik kint tevékenykedő családtag, az otthoniak gyakran érdeklődtek: „Na, kivel találkoztál, mit újságolt, kell-e permetezni a szőlőt? Milyen termés mutatkozik?” A gazdáknak életre szólóan szívügyük volt a szőlőskert, minden szőlőszomszédjukkal igyekeztek békében élni, egymás gondjait-bajait meghányták-vetették Nem létezett gazdátlan és műveletlen terület. Amennyiben valakinek kissé felverte a gaz a szőlőjét, az már nagy szégyen volt, ha sürgősen meg nem kapálta volna.

A szőlőskertnek tulajdonképpen azért volt szőlőskert a neve, mert ott a szőlőültetvényé volt a főszerep, vagyis az elsőbbség. De mindemellett a gyümölcsfákat – dió, alma, szilva, barack vagy más, ízletes gyümölcsöket termő fákat is – telepítettek. Helyet kapott azonban a veteményes is: a szőlősorok között sárgarépát, babot, petrezselymet, sóskát, vereshagymát, fokhagymát, karalábét és hasonlókat termesztettek. A kertekben bő vizet adó kutakat ástak úgy öt–hét méternyi mélyre, vagyis amíg vizet találtak. Azok a kutak a mai napig hűségesen szolgálnak, adják az éltető vizet. A jó minőségű téglák vagy betongyűrűk szinte örök életet biztosítanak a kutak számára. Ezek gémes kutak voltak, kézi erővel működtek és működnek a mai nap is – már ahol karban vannak tartva. Belőlük hordták a vizet locsolni a frissen ültetett paradicsom vagy más palánták öntözésére.

A földműveléssel foglalkozó családok portáin szarvasmarhákat, lovakat, sertéseket tartottak. Az istállóikban gondozott állatok trágyáit gondosan összegyűjtve, általában lovaskocsival a szőlőbe vagy gyümölcsöskertjeikbe kihordva beleásták a termőföldbe. Ez a természetes trágya meghálálván, jó tápanyagként szolgált az illető növények számára. Akkoriban nem létezett annyi vegyszer, mint napjainkban. Általában a kékköves-meszes oldatot ismerték, amely a szőlőt támadó peronoszpóra elleni védekezésre alkalmazták. Ezek egyébként napjainkban is általában kitűnőre vizsgáznak.

(Folytatjuk)

Sára Péter