Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Nagyobb a szívük, mint a szülővárosuk

Lengyelországi fotóművészek alkotásaiból nyitottak tárlatot pénteken délután a nagyváradi Euro Foto Art Galériában. A vernisszázson részt vett a krosznói fotóklub néhány tagja is, akik mintegy négyszáz kilométert utaztak, hogy Szent László városában lehessenek, ahol rögtön érkezésük után alkotói körutat is tettek az itteni Tavirózsa Fotóklub tagjaival.
A lengyel fotográfusok váradi kiállítása csupán a két klub közötti együttműködés elejét jelenti, melyet számos közös esemény követ majd – vetítette előre a tárlatnyitón Tóth István, az Euro Foto Art Egyesület és a Tavirózsa Fotóklub elnöke. Waclaw Turek, a lengyel RCKP fotóklub vezetője orosz nyelven köszöntötte az egybegyűlteket, üdvözlését tolmács segítségével közvetítették a népes közönség felé. Mint hangsúlyozta, boldog, hogy életében először eljuthatott Nagyváradra, ahonnan számos látványos felvétellel térhet haza az alkotói körutat követően. „Ezeknek az embereknek nagyobb szívük van, mint a szülővárosuk” – mondta el a lengyeleket jellemezve Eugen Antal fotóművész, aki Claudiu Szabo váradi fotográfusnak, a Tavirózsa Fotóklub alelnökének társaságában már járt egyszer Krosznóban. Mint hozzátette, a 10-15 ezres lakosságú lengyel város az üveggyártás fellegvára, s amelyről lerí, hogy mennyire jól használja fel az EU-s pénzeket. Az utcáktól az adminisztrációs épületekig mindent uniós pénzeken újítottak fel – hangsúlyozta Antal, aki arról is beszélt, hogy a fotográfia egy mindenki számára érthető, egyetemes nyelv. Az eseményen a Stadler klarinétzenekar muzsikált.
A lengyel fotósok elsősorban emberi témákat feldolgozó képei május 8-áig tekinthetők meg az Euro Foto Art Galériában.
Sz. G. T.

Látogatók, vendéglátók és érdeklődők

Látogatók, vendéglátók és érdeklődők