Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Módja volt az udvarlásnak az Érmelléken

Ha valaki azt hiszi, hogy régen az udvarlás esszenciája ugyanaz volt, mint manapság, téved. Sokkal kifinomultabban tette azt a férfiember, mint mostanság. Az udvarlás szertartás volt. Szigorú íratlan szabályok szerint tették, amelyek betartására egy egész közösség viselt gondot. Az Érmelléken meg kiváltképpen, hisz ez a vidék fekvése alapján mindig elszigeteltebb volt, mint bármelyik másik közeli régió. Történetek, adomák, szokások is azért éltek túl generációkat, mivel szinte zárt közösségnek számított.

 

Esküvői kép 1930-ból

Esküvői kép 1930-ból

Érmelléki történetek szerint a férfi és a nő viszonya nyitott könyv volt a közösség számára, amelyben éltek. Velük élte meg az utca, a falu az udvarlás szakaszait, az éjszakai szerenádokat, de a csalódott fél búját, borba fojtott bánatát, illetve a nagy látványos kibéküléseket is, amelyekről aztán napokig lehetett beszélni a kútnál vagy az utcaajtóban. A közösség nyomon követte tagjainak életét a bölcsőtől a koporsóig, beleértve olyan állomásokat is, mint az udvarlás, a leánykérés, a menyegző, a gyermekáldás, a hűtlenség vagy a gyász.

Koszorús párok, a vőlegény és a menyasszony mellett 1941-ben

Koszorús párok, a vőlegény és a menyasszony mellett 1941-ben

A megélt szerelmek sokkal emberibbek voltak, mint manapság. Ez annak is köszönhető, hogy mindennek megadták a módját: ráérősen, kiélve minden pillanatát az életnek. Mert mire emlékezhetett volna az érmelléki nádak, erek embere vénségére, ha nem az ifjú éveiben elszeretett napokra. Mit meséltek volna el az anyák, nagyanyák leányaiknak, leányunokáiknak, ha nem az egykori szerenádok, titokban elcsattant csókok, elsiratott szerelmek történeteit? Így maradtak meg az utókorra a legendás nagy érzések, minden társadalmi rétegből egyaránt. Mert a szerelemben azonos szinten volt a szegénylegény bánata a fiatal tekintetes úréval, még ha előbbi csak a kiskereki betyárcsárda olcsóbbik borába is fojtotta bánatát, utóbbi meg pezsgőbe a mihályfalvi kaszinóban.

 

Elődeink is megírták

Asszonyi szemmel szebben senki nem írt még e vidék emberének érzéseiről a Nagykárolyban született Kaffka Margitnál. Az Érmellék peremvárosából nézve 19. század végi és a 20. század eleji idilleket senki sem tudta úgy szavakba önteni, mint ez a „nagyon nagy íróasszony” – Ady Endre szavaival élve. Az egyik legszebb regényében, a Színek és években így ír e táj emberének megélt látványos szerelmeiről, illetve annak későbbi, vélt fakulásairól: De így jó – minekünk szabad! Virulni, páváskodni, elfogadni a hódolatot, kiélni fiatalon, kényünkre, táncosan, módosan minden szépet. Szépen a szerelmet! Mert én ismertem azóta sokféle, más vidékről való embert, de úgy hiszem, sehol a föld kerekén nem tudják olyan szép megjátszással, lendülőn, búsan, szilajon és parádésan élni a szerelmet, mint erre mifelénk tudták hajdanában. Az azóta való emberek többet tanultak, tudnak minden tudományból, de eldurvultak ebben. Kertelő szavaikon mindjárt átüt a nyers és kíméletlen, egyszerű kívánás – a színháziasságuk meg esetlen szavaló póz –, büszkételen, csúnya macskaepekedés, vagy a nőmegvetés nyegle és hazug, szégyenlős időtlensége. Egy szép, finom kultúra veszett ki az idővel – mondanák modernül -, az asszonnyal bánás művészetét nem érnek rá megtanulni manapság! És elfeledték, mennyire felér a szerelemcsata sok gyönyörű, tomboló, dacos és keserves virtusa azzal a „céllal”, mely magában közönséges és kiábrándító. Sehol annyi színe-illata nincs a szónak, nincs annyi hátmegette, ha kurtán és jelentőséggel ezer fojtott érzésből kipattan; sehol nem rejtezik olyan szép gőgbe a bánat, sehol az emberek úgy egy életet áldozni, egy-egy percnyi felülmaradásért nem tudnak, mint itt akkor, az ősi lápvidék, a megbolygatatlan nádak-erek kerítette tájon.

modja 3

Kovács József a ’30 években. A mihályfalvi Bujanovicsok kertésze volt egykoron. A leányzó ismeretlen

Fiatalság, bolondság! – tartották ezekről az idős emberek, ám a kézlegyintésben mindig benne volt a megértés az idők bolondériájáról, túlfűtött romantikájáról, kicsit eltúlzott érzelgősségéről is.

 

Meg kellett adni a módját

Mind az arisztokrata, mind az iparos, vagy a földműves családokból való férfiak tudták: szívük hölgyének imponálni kell. Valami nagy kirívó dologgal kell felkelteni a figyelmét. A felső tízezernél általában a párbaj volt a legnagyobb szerelmi vallomás, míg az alsóbb kategóriában egy-egy kiadós verekedéssel jelölték meg egymás „felségterületét” a férfiak. Onnantól kezdve hétszentség volt, ki kihez tartozik. Ezeket az „apró” malőröket követték majd a virágcsokrok, bonbonok, mézeskalácsszívek, kinek-kinek a gusztusa és tehetsége szerint. Ha a hölgy, vagy leányzó elfogadta ezeket, szabad utat engedett a szívéhez.

„Szeretettel, emlékül Karcsitól. 1941. december 8.”

„Szeretettel, emlékül Karcsitól. 1941. december 8.”

Általában ezeknek boldog végük lett, ha a család is úgy látta jónak. Ám volt az Érmelléken sok pletykára okot adó udvarlás, mi több, frigy is, amelyre a család valamilyen oknál fogva nem adta áldását, ennek ellenére mégis kiviteleztetett.

modja 6

A virág mindig kijárt a hölgyeknek, még a múlt századelőn is

Ilyen volt az egyik legszebben mondén történet is, amely Rhédey Júlia és Fráter Béla 1855- ben kötött esküvője köré szövődött. A házasulandók 1855. augusztus elsején esküdtek örök hűséget egymásnak Érmihályfalván. Rhédey Júlia esküvője azonban nem a szülői háztól történt, hanem Gencsyéktől, a vőlegény rokonától. Szülei nem vettek részt a szertartáson. Az esküvőt özvegy Gencsy Pálné született Kazinczy Amália, a költő és nyelvújító Kazinczy Ferenc unokahúga szervezte meg. Korabeli leírások szerint a lakodalmas menet nehéz, színes selyemkendőkkel és kokárdákkal díszített négyes- és ötösfogatokon hajtott át Semjénbe, a Fráterek ősi fészkébe. Técsői Móricz Béla könyvében szerepel, hogy a zenét a régi úri világ közkedvelt muzsikusa, a híres-neves Boka Samu szolgáltatta.

modja 7

Fiatal pár a ’900-as évek elejéről

A mihályfalvi Lovassok egyik felmenőjéhez is fűződik egy majdnem feledésbe ment idill. Ez a család is sógorságban állt a semjéni Fréterekkel. Lovass Dánielt (1876–1936) gyöngéd szálak fűzték egy Felker Róza nevű helybéli leányzóhoz, bár az udvarlást a Lovassok nem nézték jó szemmel. El is távolították a leánytól, aki „társadalmilag alatta állt” a családnak. E románc emlékét egy ládafiából előkerült kép és egy medalion őrzi a leányzó leszármazottai jóvoltából.

 

Jaj, de széles, jaj, de hosszú az az út…

A múlt század közepén, ha esténként csend borult a házra, egyik-másik régi asszony dúdolgatni kezdett titokban, míg a ház ura pipaszó mellett itta a fröccsöt és fűzte a szót valamelyik ivóban. Ilyenkor felcsendült a Körhintából a Jaj, de széles, jaj, de hosszú az az út kezdetű asszonybúsító. Ha valakinek volt füle hozzá, rögvest tudta, hogy valahonnan az ifjúság kútjából valami szívszorító jött a felszínre. Ilyenekből pedig az asszonyi életekben nem volt hiány az Érmelléken.

modja 8

Mérai Etelka és Dániel István esküvői képe 1941-ből (A régi fotográfiák az Érmellék 2009 Fotóklub archívumából származnak)

A legszebbek pedig leányágon élnek tovább.

Sütő Éva