Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Miske László átvette az Aranydiplomáját

Számos ismert színművész ünnepli idén kerek évfordulóját a pályán töltött időnek, köztük a Csokonai Színház kiválósága, Miske László, aki éppen ötven éve fejezte be tanulmányait színész szakon. Ez alkalomból ő és társai a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen rendezett ünnepségen vették át aranydiplomájukat pénteken.

Miske

Miske László 1966-ban végzett a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben, Nagyváradon játszott 1966 és 1987 között, majd a kolozsvári Állami Magyar Színházhoz (1987‒1990), utána a Miskolci Nemzeti Színházhoz (1990‒1992) szerződött. 1992-től a debreceni Csokonai Színház tagja.

Miske László valamennyi szerepében közkatonaként indult, de a szereppel vívott titáni küzdelem után mindig a színpad „nagytiszteletű ura” lett. Ez nem véletlen, hiszen ha első választott hivatásához hű marad, ma a lelkészként szolgálna. Ő ugyan azt vallja, hogy a református teológia menedék volt a totalitárius uralom malomkövei elől, azonban a teológia a „tanulóoskolájává vált”.

Miske László 1965-ben kezdte el színészi pályáját Nagyváradon. Akkor már ott dolgozott Szombati-Gille Ottó rendező, és nem sokkal később oda szerződött Farkas István is. Mindketten feltétlen hívei voltak az akkor korszerű színházszemléletnek, előadásaikat filozófiai tartalommal töltötték meg, és erős képi fantáziával alkották meg a játékteret. Rendezéseikben olyan alakításokat nyújtott Miske László, melyek megalapozták, hogy az 1971 és 1983 között romániai „önvédelmi színháznak” nevezhető időszakban országos jelentőségűvé váló nagyváradi együttesben Miske László stílusmeghatározó, vezető művésszé válhasson. 2013 őszén a nagyváradi Szigligeti Színház örökös tagjává választották.