Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Mihályfalviak jártak vendégségben Váradon

Az érmelléki kisvárosban, Érmihályfalván élő és alkotó emberek mutatkoztak be szerdán délután a nagyváradi Árkádia bábszínházban. A vendégekkel az est házigazdája, Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője beszélgetett Mihályfalva kulturális életéről, a lokálpatriotizmus mibenlétéről, a település mindennapjairól.

mihalyfalviak (6)

Mihályfalvi alkotók munkáiban lehetett gyönyörködni az előcsarnokban

 

A meghívottak között volt költő, kézműves mester, könyvtáros, újságíró, helytörténész, pedagógus. A beszélgetések között műsorszámokat tekinthettek meg az érdeklődők: volt néptánc és dal, megzenésített vers.

Szűcs László bevezetésképpen elmondta: a mostani rendezvény egy kísérlet. Az ötlet, hogy a mihályfalviak bemutatkozzanak a megyeszékhelyen, akkor merült föl, amikor januárban a magyar kultúra ünnepének keretében a Várad szerkesztői a településre látogattak. Úgy gondolták, ne csupán egyetlen személy vagy csoport reprezentáljon, hanem igyekezzenek képet adni Mihályfalva művelődési életéről – a múltból a jelen felé haladva. Más települések bemutatásával is folytatnák a sort. A Várad főszerkesztője megjegyezte: több szál is fűzi ehhez az Érmellék fővárosához. A gyermekkori vakációzások emlékképei mellett fontos kapcsolódási pont Máté Imre (1936. február 14. –1989. december 8.) mihályfalvi poéta, akivel ugyan legtöbbször Budapesten találkoztak. A harmadik kötés pedig ismeretsége Nyakó Józseffel, Érmihályfalva polgármesterével, aki nem mellesleg a Nyíló Akác néptáncegyüttes alapítója is. Ezután színpadra szólította Nyakó Józsefet, aki egyebek között hangsúlyozta: fontos az önzetlenség, továbbá az, hogy az ember energiát áldozzon a közösségre. Mesélt arról, milyen indíttatás segítette elő a néptáncmozgalom kibontakozását, terebélyesedését. Hozzáfűzte: kell hódolni a szépérzéknek, a kultúrának. Tenni valamit olyasmiért, ami nemesít és széppé teszi az életet.

mihalyfalviak (2)

Id. Szilágyi Ferenc, Sillye Judit és Szűcs László

Ezt követően az irodalom vizeire eveztek. Sillye Judit beszélt arról, hogy verseinek egy része vallási témájú, hiszen foglalkoztatja az ember és a hit közötti kapcsolat. Id. Szilágyi Ferenc érdekes, figyelemfelkeltő köteteiről is szó esett. A Sztálin-csokoládé regényes emlékirat. A szerző édesapja visszaemlékezéseit, történeteit foglalta írásba, a kötetben szó van katonaéletről, a hadifogságban töltött mindennapokról, mindez derűvel, öniróniával és kritikus szemléletmóddal fűszerezve. A Tyúkudvari gregorián elnevezésű könyv címe arra utal, hogy egy falusi portán, egy poros kis településen is születhetnek magasztos eszmék. Mint elhangzott: fontos a jó cím, amelynek utalnia kell a könyv eszmeiségére, hangulatára.

Kovács Rozália helytörténész beszélt kutatásairól, s arról, hogy mindig adódik valami jó téma. Mindegyik könyve után jó visszajelzéseket kapott. Bíró Károlytól, az Érmellék 2009 Fotóklub elnökétől megtudhattuk: kitűnő a kapcsolat a nagyváradi Tavirózsa Fotóklubbal, s együttműködnek a nagykárolyi, margittai, valamint magyarországi és felvidéki klubokkal is. Szerveznek célirányos kirándulásokat, fotósétákat. Facebook-oldalukon több ezer kép található.

mihalyfalviak (1) - ha fer, csak a bal oldali

Nyakó József és Szűcs László

 

Szalai Ilona könyvtáros szólt arról a sajátos helyzetről, miszerint a Máté Imre Városi Könyvtár egy épületben van a kórházzal, ám egyáltalában nem zavarják egymást. A könyvtáros bizakodó a bibliotékák jövőjét illetően. Beszélt a Marcsó József Képzőművészeti Alkotókörről. A tollforgatók, a Máté Imre Irodalmi Kör befogadta a képzőművészeket, ám ez utóbbiakhoz is mind többen csatlakoztak, s 2006-tól külön kör keretében tevékenykednek, található közöttük festő, fafaragó, bőrdíszműves, üvegfestő. 2006 óta alkotótábort is szerveznek, magyarországi és partiumi művészek dolgoznak együtt a helybéliekkel, a barátságok kialakulása mellett tudnak tanulni is egymástól.

 

Bemutatkozott Boros József tanár, kultúraszervező is, akit mindenféle művészet érdekel, több évig színjátszó csoportot vezetett, cikkeket is írt, tudósított mihályfalvi történésekről. Végezetül Rencz Csaba újságíró beszélt a település kettősségéről, hiszen Mihályfalva város is, meg falu is bizonyos értelemben. A várossá válást nem követte a kellő fejlődés. Szóba került a helybéli online újság, a mihályfalviaknak igénye volt egy olyan médiumra, mellyel napi kapcsolatban lehet. Rencz Csaba megemlítette: elég élénk a kulturális élet, viszont az érdeklődés, a befogadás lehetne jobb. A Nyíló Akác Napok rendezvénysorozattal kapcsolatban pedig megjegyezte: van, aki Nyíló akáctól Nyíló Akácig számolja az esztendőt.

mihalyfalviak (4)

A néptáncosok dél-alföldi táncot is roptak

Az est során közreműködött a Móka színjátszó csoportból Boros Emőke és Szabó János, akik a mihályfalvi szerzők műveiből adtak elő néhányat, valamint egy-két dalt is elénekeltek. Felvételről elhangzott továbbá Máté Imre egyik megzenésített verse is (Csoma Judit szerzeménye). A Nyíló Akác néptáncegyüttes néhány táncosa pedig mezőségi, szilágysági és dél-alföldi táncokkal kedveskedett a résztvevőknek.

A bábszínház előcsarnokában alkalmi kiállításon lehetett megszemlélni a mihályfalvi alkotók képzőművészeti munkáit. A vendégek nem jöttek üres kézzel. A szellemi táplálék után finom falatokkal, disznótoros étkekkel kínálták a jelenlévőket.

Tóth Hajnal