Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Mihai és az Olaszi temető

Évek óta képezi viták, találgatások, ellenérzések tárgyát az a szomorú tény, hogy a szétdúlt, majd felszámolt nagyváradi-olaszi temető helyén létesített parknak mi is legyen a neve. Normális helyzetben vagy csupán az alapvető logikára, kisebbségi jogokra és jóérzésre alapozva feltételezhettük volna, hogy magától értetődő, hogy a több évszázados egykori temető elnevezését viszik tovább az ott létesített parknak is, mely „Olaszi park” lenne ily módon, azonban ezt megzavarta ama történelmi tény, hogy az egykori moldvai vajda, Mihai Viteazul anno egy kalandos éjszakán, a törökök elől futva Nagyváradon kényszerült éjszakázni. E jeles cselekedet aztán el is nyerte méltó jutalmát, hiszen a hálás váradi jelenkor, azaz a jelenlegi váradi városvezetőség úgy döntött, a régi magyar sírkert helyén levő parkot Mihai vajdáról nevezik el, sőt az uralkodó lovasszobra is itt kap majd helyet a főtér felújítása után. Hogy forognának vajon ettől a rég elhunyt váradiak a sírjukban, ma már csak feltételezni lehet, ugyanis a sírokat szétdúlták, ledózerolták, s a megmaradt emberi csontokat hosszas huzavona után egy emlékgúla alá temették a mai városi temetőbe. A váradi magyarság joggal érezte, érzi magát sértve amiatt, hogy tolerancia és kegyelettisztelet hiányában még annyit sem érdemelnek a város mai uraitól, hogy a sírkert helyére telepített park a régi nevét megtarthassa. Két évvel ezelőtt a nagyváradi római katolikus püspökség nyilvános közleményben is reagált arra, hogy az egyház meglátása szerint sem helyénvaló a volt temető ekkénti átnevezése, azonban az akkori tiltakozásokra a városvezetőség a füle botját sem mozdította. A pár hete kirobbant „szoborbotrány” hozadékaként (gondolunk itt a városalapító Szent László király szobrának kitiltásáról a városközpontból) a polgármesteri hivatal a jelek szerint alkudozni kezdett. Legalábbis ez derül ki abból a nyilatkozatból, melyet a múlt héten hozott nyilvánosságra a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség, s melyben azon kívül, hogy a Szent László téren nem lehet Szent László szobor, ez is áll: ”3. Helyi örökségünk megőrzése és ápolása kapcsán szóba került még az is, hogy az önkormányzat hozzájárulásával az egykori Olaszi temető és az ott kialakított park visszakaphatja eredeti nevét, amennyiben a Mihai Viteazul szobor nem fog odakerülni.” Nos, ez az első olvasatra is elég érdekes mondat elgondolkodtatásra készteti talán nemcsak a riportert, de esetleg a tisztelt olvasót is, hiszen egyelőre nem derült ki, kik, kikkel és miért is kezdtek alkudozni a város magyarjainak nevében? Azt is homály fedi egyelőre, hogy mekkora esély van arra, hogy a meggyalázott temető legalább egy park elnevezésében megőrizze eredeti nevét, de lássuk be, az is érdekes lehet, vajon hogy jutottak el a városalapító szobrától hasonló alkudozásig azok, akik alkudozni mentek a polgármesteri hivatal kisisteneivel? A nyilatkozatban szereplő, az Olaszi temetőre vonatkozó rész ugyanis csupa feltételes mód: „visszakaphatja”, „amennyiben”. Amennyiben meg nem kaphatja vissza, hát urambocsá, marad minden a régiben, azaz dehogyis a régiben, hiszen a régi, megszokott megnevezések eltűnnek, s lassan már csak a lokálpatrióták szomorú emlékeiben fognak tovább élni.

mihai 1

Tegnap hosszadalmasan kerestük a váradi megyés püspököt, de hiába, nem tudtuk őexcellenciáját elérni, mint ahogy az értesüléseink szerint a tárgyaláson részt vevő magyar alpolgármestert sem tudtuk megszólaltatni lapzártánkig. Egyházi berkekből annyit tudtunk meg, maga Ilie Bolojan ígérte meg állítólag, hogy a park neve Olaszi-park lesz, de hogy mit kért ezért cserébe, az nem derült ki. Így csak hümmöghetünk a nesze semmi, fogd meg jól nyilatkozat kapcsán, s talán imádkozhatunk, hogy „amennyiben” valami csoda történik, talán valamit mégis „visszakaphatnánk” meggyalázott, feledésre kárhoztatott váradi múltunkból. Milyen kár, hogy látszólag senki nem tud vagy mer érdemben foglalkozni ezzel sem azok közül, akik 25 évnyi fennen hangoztatott érdekképviselet után ilyen helyzetbe hozták a váradi magyarságot (is), hogy hasonló ködös, gyanús alkudozások tárgya legyen létünk, múltunk, jelenünk és jövőnk…

Szőke Mária