Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Megvilágosodott úton (6.)

Az előző rész tartalmából ízelítőt kaptunk szüleim fiatalkori éveiből, szerelmük kiteljesedéséből. Ezennel pillantsunk kicsikét az 1921-ben született Ilonka korai éveibe, s nézzük, milyen nevelést kapott, milyen családanya lett belőle? A Komlósi család az egy szem leányát, Ilonkát református hitben, istenfélőként nevelte, amely szellemiség egész életvitelében végigkísérte őt. Ezt a magatartását megingás nélkül, példamutatón, segítőkészséggel megtartotta – amelyért fia, e sorok írója – hálás neki nyugvó poraiban is. Hogy mégis miért tartom fontosnak mindezt megemlíteni? Hát azért, mert ha ő nem lett volna az a kitartó és rendíthetetlen, aki volt, akkor az ő fia sem válhatott volna azzá, aki végül is lett. És ez nagy szó! Ő egy olyan anya volt, aki úgy segítette – nyomorúságában is – a többre vágyó fiát, ahogyan csak tudta, az égvilágon mindent megtett érte(m).

megvilagosodott 6

Pillantsunk egy gondolat erejéig az ő édesanyja szüleinek, vagyis az én dédapámék, a Szőke család (mellékelt képünkön) életébe is. Középen ül, csizmában a családfő, idős Szőke Sándor, a jobbján Mária leánya, aki az én nagymamám lett, mellette állva az ifj. Szőke Sándor, aki Brazíliába emigrált. A családfő balján a legkisebb lánya, Rózsika, mellette a családanya, Szőke Sándorné, mellette a szélen Erzsike lányuk. A hölgyek zsoltáros könyvvel az ölükben pózolnak a fotográfus lencséje előtt, amely bizonyítja, hogy istenhitben lettek nevelve (amelynek hatása majd kiterjedt az utódaikra is). A Szőke család Kötegyánban lakott, és hithű templombajárók voltak. Erről Mária nagymamám sokat mesélt, bizonygatván, istenfélőnek nevelte Ilonka lányát, még abban a Csókás-pusztai világban is. Aztán közbeszólt a sors, jött a Trianon vésze, majd a szigorított határzár. Nagyszalonta 14 kilométer távolságban találtatott, ami miatt nehézkessé vált a templomba járás. De a hitük mégsem ingott meg, amit kisugároztattak, oktattak. Máig jól emlékszem, alig voltam néhány éves, szorgalmuknak köszönhetően azonban már elmondhattam a Miatyánkot.

Vessünk még egy pillantást a mellékelt fotóra: a családfő négy fehérnép társaságában, ülő helyzetben. De a fiatal Szőke Sándor vajon miért áll? Azért, mert a fotó készültekor ő már messzi földön honolt, de a család birtokában itthon maradt egy képe. Az itthoniak nehezen viselték a távollétét. A fotográfus pedig elvállata, hogy a fiatalembert a család mellé „varázsolja”. Meg is tette, látszik a képen az illesztés nyoma. Ilyenformán igyekeztek pótolni az ifjú Szőke hiányát, amennyire lehetett, hogy érezzék, a közelükben tartózkodik Sándor is. Tehát ilyenformán együtt lett a család megörökítve.

A fotó jobb szélén Erzsike leányuk, aki egész életében a szülőfaluban, Kötegyánban maradt, katonatiszt vette feleségül, Szak Lajos főhadnagy. Erzsikét azonban élete párja korai elhunyta özvegységre juttatta. A fiatalasszony könnyen új férjet kaphatott volna, de ő sosem tette, nem ment újra férjhez. Kutyakötelességének tartotta, hogy becsülettel felnevelje félárvaságra jutott Bálint kisfiát. Nélkülözések árán iskoláztatta, aki aztán matematikatanári oklevelet szerzett. Becsületes, derék, példamutató állampolgárként a környező településeken pedagógusként szolgált. Erzsike nagynénivel, felnőttként sikerült megismerkednem. Állíthatom, sokat tanultam tőle, akár példaképemnek is tekinthetem. Egyenes „derekú”, gerinces, megalkuvást nem ismerő, jóindulatú nagynéniként vésődött az emlékezetembe. Tizenévesként kezdtem levelezgetni vele, mindig figyelmeztetett, ha valami fontosabb dolgot figyelmen kívül hagytam, amit illő lett volna közölnöm vele levélben. Szentül hiszem és állítom, odafigyelése által megtanultam fogalmazni, több mindenre odafigyelni, tárgyilagossá válni. Ezek voltak azok a tényezők, amelyek az én utamat kezdték egyengetni, amely végül is „megvilágosodott úttá” válhatott számomra.

Kedves, segítőkész rokonság, szülők, nagyszülők, dédszülők – akiknek megadatott, hogy az Úr által „megvilágosodott úton” haladhassanak. Jelen soraimmal köszönöm meg nekik mindazt, amit megköszönhetek: „Dicsőség az Úrnak!” Ez a tanítás máig cseng a fülemben! Maradjunk meg abban a hitben, amelyben őseink éltek, amely hozzásegítette őket, példamutató magatartásukkal, hogy becsületes magyar, hithű emberek lehessünk. Merítsünk erőt hitükből, hogy mi is követendő, példamutató polgárokként szolgálhassunk utódaink részére!

(Folytatása jövő pénteki lapszámunkban)

Sára Péter