Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Megvilágosodott úton (40.)

(folytatás múlt pénteki lapszámunkból)

Sorozatunk 40., befejező részéhez érkeztünk, melyben A megvilágosodott úton cím alatt próbáltuk összegezni azt az eseménysorozatot, amelyet arra érdemesnek ítéltünk. Menet közben, olvasóim közül néhányan feltették a kérdést, mondanám meg, mit is takar az a bizonyos megvilágosodott út? A válaszom egyszerűen hangzott: „Ne sötétben botorkálj, igyekezz nyitott szemmel, egy szépen megvilágított úton haladni, közben mindig ügyelj arra, hogy a lelkiismereted minden mocsoktól tiszta, kiegyensúlyozott maradjon!” Természetesen ez egy szimbolikus értelemben megfogalmazott lételem, amelyet „kedves barátom, amennyiben még nem volt módodban megismerni, s ha megízlelsz, soha nem mondasz le róla!”

Mindezek után folytassuk ott, ahol az előző résznél abbahagytuk, vagyis az 1989-es eseményeknél, amely egy eufórikusan, feledhetetlenül szép történelmi eseményt jelentett mindazok számára, akiknek nagy terhet, nyűgöt jelentett az akkori rendszer béklyója, hogy végre annak bukását ünnepelhették. Erről írtam néhány sort levelezőként az akkori Valóság című hetilapnak, amely 1990. január 19-ei számában jelent meg. Íme egy részlete:

„December 22-én a legspontánabb »földrengés« szabadította meg e várost is a gyűlölt régi rendszertől. A városháza köré tömörülő lakosság igazi demokráciát követelt, a román-magyar barátságot éltette. Nem tört-zúzott a nép, véres bosszút sem követelt, hiszen ez a fasiszta típusú rendszerek módszere. Arany János városának népe úgy határozott, hogy a múlt csatlósainak, a bűnösöknek a törvény előtt a helye, s a bírói ítéletet kiegészítik a közösségi ítélettel: a megvetés erkölcsi bélyegével.

December 22. nemcsak a gyász könnyeit csalta az emberek szemébe ott, hanem a méltó élet fölött érzett öröm könnycseppjeit is. A szalontai polgárok szent fogadalma őrizni a forradalom tiszta lángját az elmében, a tudatban, hogy soha vissza ne forduljon a történelem kereke!”.

Akik nem élték át ezt az akkori rendszerváltást, azok nem tudják, mit jelentett mindez azok számára, akiknek mindenképpen elegük lett az akkori nyomorúságból. A szebb idők eljövetelét jelentette mindazok számára, akik már semmit sem veszthettek volna még akkor sem, ha minden reménységük elveszett volna a rendszerváltás bukásával. Gyerekeimnek, unokáimnak mesélem; „Az akkori rendszerünkben, bár pénzünk volt, annak az értéke is megvolt még akkor, de, az utolsó években, édesanyátok vette az üres szatyrot, indult a városba valami élelem után, aztán egyáltalán nem volt benne biztos, hogy abba kerül is valami harapnivaló”.

Bármennyire is elégedetlenek legyünk napjainkban, ma már egy egészen más világban élünk, más gondok, bajok gyötörnek, várnak megoldásra. Mindezek megvilágítására is gondoltam, vettem számításba, de egy tényező miatt mégis lemondtam arról, hogy ebben a sorozatban érzékeltessem. Az legyen egy másik sorozat tárgya, amennyiben egyáltalán sor kerülne annak is a megírására.

Félreértés ne essen, senki felett pálcát törni nem kívánok, de egy dolgot a gerincesség mellett kívánok letenni: „Vállalja mindenki azt a cselekedetét, amelyet elművelt, letett az asztalra!” Jómagam is vállalom!

Egyik olvasóm a közelmúltban azzal állt elébem: „Minden cikkedet olvastam, alig várom a következő megjelenését, mert én a sorok között is olvasok!” Egy másik „rajongóm” pedig nemcsak szóban, hanem a világhálóra is feltette: „Az olyan jellemű embert, mint Sára Péter, le kell húzni a budin!” Nahát, ilyen az élet, hol süt a nap és éltet, máskor felleges az ég és kíméletlenül zimankós. A vélemények is megoszlanak.

megvilagosodott 40

Bagosi Imre Tibor nagyszalontai képzőművészt megkértem, készítsen egy képet, amely szimbolikus értelemben tükrözze sorozatom mondanivalóját. A grafikát mellékeltem. Remélem, lesznek, akik megértik, de akadnak majd olyanok is, akiknek egy semmitmondó vackot fog jelenteni az a kép.

Sára Péter

 

(vége)