Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Megvilágosodott úton (37.)

(folytatás múlt pénteki lapszámunkból)

Az 1970-es években elmondhattam magamról, szépen kezd kerékvágásba döccenni az életem, mely addig úgy nézett ki, „gellert kapott”. Arról pedig szó sem lehetett, hogy valami hiba csúszott a számításomba. Csupán egy kemény, szilárd elhatározásomért álltam a sarkamra, amelyből nem tágítottam.

1964-ben megnősültem, törvényes házasságot kötöttünk, és alig másfél évre rá különköltöztünk, ráadásul megszületett első gyerekünk, Péter, aki közben iskolás lett. Amíg feleségemmel külön éltünk, mindketten próbálkoztunk más partnerrel, de az összes kapcsolat vakvágányra futott. Rájöttünk hát, „minket az Isten is egymásnak teremtett”. Miután kibékültünk, éreztem, tudtam, nekünk ezután lesz életünk, amely teljes egészében be is teljesült: még több gyermekünk született. Az 1970-es évek elején így már a középiskolát végeztem, a feleségem is támogatott, 1973 júniusában sikeresen leérettségiztem (melyről bizonyítványom mellékelt képünkön).

megvilagosodott

Az érettségi után több időt fordíthattam olvasásra, a helyi Arany János Irodalmi Kör látogatására és a Munkásélettel való kapcsolatomra is. A Munkásélet 1975. június 27-i számában Két gazdag évtized címen jelent meg az a jegyzetem, amely az említett helyi irodalmi kör munkájáról számolt be. A megjelent cikk teljes egészében itt olvasható: „»Húsz éves az Arany János Irodalmi Kör« – ez a felirat fogadott, amikor beléptem a szalontai művelődési ház termébe. Bevezető beszédében Dánielisz Endre tanár, az irodalmi kör titkára az alapító tagokra emlékezett, méltatva érdemeiket, hűségüket, mert íme, ma is tevékenyen segítik a kör munkáját. Közöttük Nagy Ilona írónő, aki e megemlékezésen legfrissebb munkájából adott ízelítőt. Megjelent verseskötetéből válogatva, kedvenc költeményeiből olvasott fel az ugyancsak veterán, alapító tagnak számító munkásköltő Gábor Ferenc. Kedves fogadtatásban részesült és szíves meghallgatásnak örvendett az öreg Sárközi Gerő bácsi is. A változatos műsor keretében Tóth Krisztina tanárnő Arany-dalokat énekelt Jámbor János gitárkíséretével. A középiskolás diákok jelenléte azt bizonyította, hogy lesz kinek átadni a stafétabotot! Virágénekek előadásával és saját írásaikkal szerepeltek. Szívesen emlékezett az irodalmi kör munkájára a költő Fábián Sándor, akinek itt bírálták meg először egyik felolvasott versét. Meghatódottsággal emlékezett Fábián Imre váradi újságíró is, aki éveken keresztül a kör titkára volt. Végezetül Szabó István, az Utunk munkatársa méltatta a kör munkáját és további sikereket kívánt. (Sára Péter, Szalonta)”

Azért tartom említésre érdemesnek az Arany János Irodalmi Kör több mint négy évtizeddel ezelőtti megemlékezését, mert tudomásom szerint vannak, akik az irodalmi körnek még az emlékét is törölni kívánják Nagyszalontán, Arany János szülővárosában. Olyan megnyilvánulást is hallottam egy szalontaitól, hogy „Mi a csodáért akarják egyesek azt a volt, kommunista csökevényt feléleszteni?” Szuverén joga mindenkinek kinyilvánítania véleményét. Én másként ítélem meg az említett kérdést; másként láttam, ma is másként vélekedem róla…

Akkoriban látogattam, szem- és fültanúja voltam azoknak az olykor késhegyig menő irodalmi köri vitáknak, ahol hol egymást, hol az akkori rendszert okolták. Ma is a fülemben csengenek az ott elhangzottak: „Milyen szépen, nyugodtan alkothatnánk, ha nem kellene tartanunk ettől a szekus világtól, amely folyton bennünket figyel!” – mondogatták a köri üléseken. Engem az a múlt, az „átkosnak bélyegzett rendszer” soha nem fenyegetett, de a kebelére sem ölelt sose. Bizonyíték erre az akkori kapcsolatom a szakszervezetek lapjával, a Munkásélettel. Minden megjelent cikkemet őrzök, amelyekben helyenként a közismert „pártkatonákról” is írtam kritikákat és amelyek természetesen napvilágot is láttak. Ezért aztán sokan „fenték rám a fogukat”. Ma sincs ez másként Szalontán…

A helyi irodalmi körre és annak mai szomorú sorsára visszatérve: régebben én is igyekeztem életre kelteni. A kör egykori és mai helyzete azonban eléggé ellentmondásos. Egy dolgot nehéz megérteni: napjainkban miért nem működik az, aminek működnie kellene? Napjainkban is rettegnünk kell valamilyen hatalomtól? Kik és miért vetnek gáncsot? Ma sem írhatunk, alkothatunk nyugodtan? Na, ez itt a kérdés…

(folytatása jövő pénteki lapszámunkban)

Sára Péter