Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Megvilágosodott úton (36.)

(folytatás múlt pénteki lapszámunkból)

Első cikkem megjelenése a Munkáséletben csak ösztönzött, ugyanakkor figyelemre, óvatosságra is intett, mivel a nagyszalontai Metalul vállalat vezetőségének egyáltalán nem volt ínyére, hogy a szakszervezeti lappal tartom a kapcsolatot.

A Munkásélet 1974. február 22-i számában megjelent egyik cikkemnek a „… csak füttyent és tovább robog!” címet adtam, amelyben kíméletlenül odaszóltam fotelkészítő részlegünk csoportvezetőjének, valamint a gyenge vezetői képességekkel rendelkező mestereinknek is. „A mester és a csoportvezető felületesen vették a termeléssel kapcsolatos problémákat. Nem biztosították a beosztottak számára a folyamatos munkát, nem jelölték ki a pontos teendőket.” Amíg Gali Ferenc volt a mesterünk, az ő irányítása alatt jól teljesített a fotelkészítő csoport (képünkön). Azonban amikor őt helyettesítették, az utána követő mestereknek irányítása alatt érezhetően csökkent a termelés. „A kárpitos műhelyben pedig a munkásnők emígy panaszkodnak: »…Ha mondunk valamit Pistának, ő csak füttyent rá egyet és azzal tovább robog«.” Világosan láttuk, egymás közt többször is elemezgettük a felelőtlen állapotot. „Részlegünkön ugyanis sok olyan ember dolgozik, akiből nem hiányzik a szorgalom, az odaadás, és bármikor kész arra, hogy példásan teljesítsék tervfeladataikat, csak a szervezésben és az anyagellátásban ne legyen fennakadás.”

Megvilagosodott (36)

Tehát általában nálunk nem az volt a gond, hogy túlhajtották a csoportot, hanem éppen az ellenkezője, a munkanélküliséggel „gyötörtek” bennünket, amely abban állt, hogy hazajövetel előtt be kellett számolni: „Ma mit dolgoztál?”. Eléggé kínos esetek adódtak; a kiosztott füzetbe be kellett írni magunknak az aznapi teljesítményt. Egyszer azt mondta a mesterem: „Te, Sára Péter, hogy te milyen huncut ember vagy, beírsz valamit, és utána írod: »… meg más egyebet is dolgoztam«, de hogy mit, az már elmarad!” Erre azt mondtam neki: „Mester, ne csináljuk már, hát egyáltalán tudnak munkát biztosítani a csoportnak? Na ugye, hogy nem”. Számtalanszor úgy lógtuk el a nyolc órát, ahogy tudtuk. Volt olyan is, amikor alig bírtuk elvégezni a váratlanul ránk zúdított rendelést. Voltak esetek, amikor még vasárnap is be kellett menni dolgozni. Na, ezekből aztán adódtak nézeteltéréseim, akkor már ismert voltam a vállalat vezetősége előtt, de levelezésem a Munkásélettel sosem vették jó néven. Én pedig éltem a lehetőséggel minden esetben, csak olyat vetettem papírra, amelyet nem tudtak cáfolni. Azonban arra is mindig figyeltem, hogy beszámoljak a szép teljesítményről.

Egyszer az egyik gyűlésünkön a következő idézetet olvasták fel: „Ki tudna erre és erre a munkafázisra egy újítást? Rövidesen megszületett az ötletem. Könnyű megoldást találva magam készítettem el az újításomat. Beadtam és elfogadták. 1973 szeptemberében múlt egy éve, hogy alkalmazzuk a termelésben. 1973 májusában az újítási felelősünk az újításom alacsony termelékenységére hivatkozva csak ígérgetett, hogy »majd«. Azóta sem kaptam semmi jutalmat!”

Az idézet a Munkásélet 1973. december 21-i számában, Az olvasó hozzászól című rovatában jelent meg, amelyet mint Száva Péter munkás írtam alá. Különben nálunk a vállalatnál tudták, hogy a jegyzet szerzője csakis Sára Péter lehet, de az újításomért sosem kaptam pénzt, de még elismerést sem. Tisztában voltam a tényekkel, hogy az ilyesmikért egy szakképzetlen munkás, mint jómagam voltam még akkor, nem kaphat semmit. Mondták is: „Aki irkálgat, nem fér a bőrében, hát jobban tenné, ha meghúzná magát!” Én azonban soha nem tudtam nyugodni, többen a munkatársaim közül is a szemembe mondták: „Te, Péter, miért jó ez neked, egyszer úgyis elkapnak, ki fognak rúgni!” Nem kaptak el soha, mert képes voltam vigyázni magamra. Közel harminc évet dolgoztam egyhuzamban a nagyszalontai fémfeldolgozó vállalatnál, amely után megérdemelten nyugdíjazásomat kértem, melyből szerényen éldegélek.

Szabadidőmben átnézem jegyzeteimet, megjelent cikkeimet, melyekből „mazsolázgatok”, innen-onnan idézgetek belőlük. Aztán minden este nyugodtan hajtom álomra a fejemet, sosem kellett azon izgulnom, még ma sem, vajon mikor fognak kopogtatni az ablakomon… Többen azt is megkérdezték már, mit jelent az a titokzatos „Megvilágosodott úton”. Semmi titokzatosság, felelem: Mindig azon a „megvilágosodott úton” igyekeztem és igyekszem ma is járni, mert csakis azon érdemes.

(folytatása jövő pénteki lapszámunkban)

Sára Péter