Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Megvilágosodott úton (30.)

(folytatás múlt pénteki lapszámunkból)

„Alkalmazkodni kell az adott társadalmi helyzethez. Azzal, amit ránk mért a sors, sosem tanácsos szembeszegülni, főleg, ha már érzed, hogy kezdi szorítani a kötél a nyakadat” – magyarázta Í. Nagy Ferenc. „Először magadban számolj el tízig, pláne, ha kényes kérdés elé állítanak, az embernek a szája a legnagyobb ellensége, ha meggondolatlanul járatja, olyat vághat a vitapartner fejéhez, amit később megbánhat, annak keserű lehet a leve, amit le kell nyelni! Arról nem is beszélve, ha életbe vágó döntés meghozatalára kényszerül az ember, akkor kell igazán észnél lennie… Világéletemben gazdálkodó ember voltam, a közepesek közé számítottak. A háborút, hála Istennek, ép bőrrel megúsztam, hazakerültem. Na, gondoltam, ezt is túléltem, gazdálkodhatom, élhetem a magam életét. Volt egy kis induló tőkém, amire alapozhattam, de akkor jöttek a megszorítások: felszólítottak: vagy leadok mindent és belépek a közösbe, vagy látom az ellenállásom következményeit. Elgondolkodtam, mondtam a feleségemnek: itt mese nincs, be kell lépni a kollektívába. Nehéz volt a döntés, kegyetlenül nehéz! Amit addig a két kezünkkel összekapargattunk itt, a tanyán, csak úgy adjuk oda? Ha jól belegondolok, ez a sors várt nemcsak rám, hanem az összes vímeri gazdálkodóra” – mesélte az öreg cimborám.

Vímeri téeszes csoport aratás után, az asztalon sörös palackok mellett egy vidám kis társaság múlatja az időt, türelmesen várakozva, amíg a bográcsos birkapaprikás készül, mely után jól csúszott a sör

Vímeri téeszes csoport aratás után, az asztalon sörös palackok mellett egy vidám kis társaság múlatja az időt, türelmesen várakozva, amíg a bográcsos birkapaprikás készül, mely után jól csúszott a sör

Azóta néhány év eltelt, eljártunk dolgozni a téeszbe, már kezdtünk helyrerázódni. De onnan is tovább kellett lépni, amivel Ferenc bácsi tökéletesen egyetértett. Ő volt az egyedüli közöttünk, akit sosem hallottam senkivel civakodni. Amikor felemlegettem neki a végtelen türelmét, csak annyit mondott: „Már mondtam neked, először számolj el tízig, használd a sütnivalódat, de gyáva, mindent lenyelő, gerinctelen kukac se legyél! Csak éppen tudd, hogyan védekezz, téged mégsem lehet egykönnyen legyőzni. Egy szótlan, megvető pillantás olykor bármilyen késhegyig menő civakodásnál is eredményesebb lehet”. Az elmúlt évtizedek során bizony sokszor eszembe jutott tanácsa: „Először számolj el tízig!” Ezek az egykori bölcs intések emlékezetembe vésődtek, és a mai napig megállják a helyüket.

Molnár József téeszes tanyagazda (a mellékelt kép bal oldalán, az asztalvégen két hölgy között) egy személyben a kovácsmesterséget is elvállalta a Vímeren. Ambiciózus gazda volt, tele életkedvvel, mindig tanácsadásra készen. Amikor látta, hogy valamelyikünknek valami nem tetszik a kolhozzal kapcsolatban, mindig nyugalomra intett bennünket. Egyfolytában a fényesebb jövőben bizakodva lelkesített minket. Amikor a kilépés gondolatát fejtegettük előtte, mosolygósan mondta: „Mehettek, utána meg majd visszajöttök. Annyit úgysem kerestek sehol, mint itt, a téeszben”.

Az aratási időszak mindig ünnepélyesen zajlott nálunk, amire lázasan, nagy ráhangolódással készültünk. Eredetét még a magángazdálkodói életünkből hoztuk magunkkal. Amikor az aratásra váró búzatábla színe viaszsárgára váltott, a belőle vett, a tenyérbe megdörzsölt búzakalász kipergett, akkor volt jó, hogy indulhasson az aratás. A nagyszalontai határban komoly hagyománya volt a kézi aratásnak. Egy ütőképes aratócsoport hat személyből – két kaszás, két marokszedő, egy kötélverő és egy kévekötő – állott. Ha jól összeszokott emberek kerültek egy csoportba, akkor úgy ment a munka, mint a karikacsapás. Estefelé, miután egy adott búzatáblát learattak, a búzakévéket össze kellett szedni, szabályosan keresztbe rakni. Ezután következett a behordás fogatokkal, majd asztagba rakás, melyet a traktor hajtotta cséplőgéppel csépeltek el. A nagyszalontai Termelő Szövetkezetben még az 1960-as évek elején is főleg kézi erővel folyt az aratás. A kombájnok (arató-cséplő gép) még nem voltak általánosan elterjedve.

Sára Péter

(folytatása jövő pénteki lapszámunkban)