Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Megújulhat az újvárosi református templom

A Nagyvárad-újvárosi református istenháza, valamint a vártemplom és a Holdas templom, illetve annak kér fíliája újulhat meg egy határon átívelő projekt keretében. Mint a váradi polgármesteri hivatal közleményéből kiderült, tegnapelőtt felbontották a Bihar és Hajdú-Bihar megyék közös pályázatára érkezett ajánlatokat, melynek keretében a három váradi templomot felújítják. A projekt értéke 4,5 millió lej, a  kivitelezési határidő pedig december 31.

megujulhat

A felújítás után a templom egyik tornyából kilátó lehet

A kivitelezési határidő kissé szorosnak tűnik, tekintve hogy az Euras Kft., az Abed Nego és Constructorul Sălard kft-k illetve a Nymphea Matcom Kft és Romconstruct Holding Grup Rt. ajánlatait még most bírálják el.

Mint azt Sándor Lajostól, a várad-újvárosi templom parókus lelkészétől megtudtuk, Hajdúböszörménnyel közösen pályáztak a felújításra, ott már el is végezték a munkákat. A lelkipásztor kimondta azt is, hogy szerinte egyértelműen a polgármesteri hivatal felelős a váradi késedelemért, ugyanis már márciusban az állították, hogy kiírták a pályázatot a munkálatokra, az azonban csak május végén került fel a pályázati kiírásokat tartalmazó honlapra. Némi internetes keresgélést követően egyébéként sikerült megtalálnunk a pályázati kiírást, június 24-i dátummal.

Az újvárosi templom felújítására körülbelül 260 ezer euró jut, a legfontosabb elvégzendő munka pedig a nyugati torony megerősítése. A torony ugyanis elmozdult. Keletkezett egy komoly repedés, elsősorban azt kell helyrehozni, emellett a külső és belső vakolat cseréjére és festésre futja az összegből, tájékoztatta lapunkat Sándor Lajos. A lelkipásztortól azt is megtudtuk, hogy szeretnék megnyitni Nagyvárad egyetlen műemlék református templomát és annak egyik tornyát a turisták előtt. A pályázatból elvégzett munkálatok mellett egy másik beruházásra is készülnek az istenházában. Ezt a felújítással egyidőben végzik majd el – mondta Sándor Lajos. Kicserélik a templom 160 éves ablakait, erre magyar kormánytámogatást kaptak, és már megvan a kivitelező is. A lelkész azt is elmondta, hogy nem örül a késedelemnek, hiszen, ha márciusban elkezdik a munkát, mostanra már legalább a felével végezhettek volna. Nem híve a téli munkának sem, lehetnek ugyan olyan anyagok, amelyekkel hidegben is lehet dolgozni, de a kőműves keze nem ugyanúgy dolgozik 25 fokban, mint mínusz tíz fokban, tette hozzá.

Fried Noémi Lujza