Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Megkezdődött a Tavaszi Fesztivál a filharmóniában

Ötödik alkalommal vágott bele a Nagyváradi Állami Filharmónia a fiatal japán vendégművészeket is népszerűsítő, minden év márciusában megrendezésre kerülő Tavaszi Fesztiválba, melynek fő kezdeményezője és társszervezője a Japánban (főként Oszakában) tanító és zenélő Ciprian Marinescu hegedűművész.

Kedd este mintegy százfőnyi közönség előtt tartották meg a fesztivál első koncertjét, mely J. S. Bach d-moll kettősversenyével (BWV 1043) indult, Nagy Kálmán koncertmester, illetve Numata Szatosi japán hegedűs közös szólójátékában. Kálmán hegedűjátékát már nem kell külön bemutatnunk a váradi közönség számára, hiszen amióta a filharmónia zenekarának koncertmestere lett, állandó jelleggel bizonyítja jó hangszeres kvalitásait mind zenekari kulcsemberként, mind pedig szólóban. A japán fiatalemberről szólva, tónusa figyelemre méltó volt bár, azonban sietős tempóit (főleg a lassú tételben) nem igazán lehetett mire vélni, pedig hegedűsök körében bizonyára sok modellértékű interpretációja ismert a műnek, hogy csak az egyik legkiválóbbat említsük, mondjuk Menuhin és Ojsztrah legendás 1958-as felvétele. A műben egyébiránt a vonószenekar remekül helyt állt.

Nagy Kálmán és Numata Szatosi

Nagy Kálmán és Numata Szatosi

A koncert következő száma Sarasate Zigeunerweisen című virtuóz darabja volt, melyet egy 17 esztendős slatinai hölgy, Adriana Gabrian (a bukaresti Dinu Lipatti zenelíceum növendékének) előadásában hallhattunk, sokat ígérő színpadi kiállásban, azonban a darab hangvételének elvárásaihoz képest kicsit zsengén.

Adriana Gabrian és Ciprian Marinescu

Adriana Gabrian és Ciprian Marinescu

A Sarasate-darabban is vezénylő Ciprian Marinescu a koncert második felében W. A. Mozart egy korai, 17 esztendősen komponált, ám igen drámai hangvételű szimfóniájával folytatta a hangversenyt. Mozart 41 szimfóniája közül mindössze kettő íródott moll hangnemben, ezek közül a most elhangzott 25., g-moll szimfónia (K. 183) volt az egyik.

Nem tartozik szorosan a témához, de említésre méltó, hogy az ország egyik legkiválóbb karmestere, Camil Marinescu (a fesztiválszervező Ciprian testvére) koncerthallgató, illetve megfigyelőként bár, de először volt itt a nagyváradi filharmóniában.

Tóth Gábor