Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Megemlékeztek a 110 éve született mártír lelkészrõl

Mint arról már beszámoltunk, az érmihályfalvi ’56-os mártír lelkész születésének 110. évfordulója alkalmából a helyi református egyházközség és a presbitérium Sass Kálmán- emlékévnek nyilvánította a 2014-es esztendõt. Április 17-én, azaz a lelkész születésnapján az egyházközség emlékkiállítást szervezett az esemény tiszteletére.

A fiatal Sass Kálmán gyermekeivel

A fiatal Sass Kálmán gyermekeivel

Tavaly, a reformáció ünnepe alkalmából a mihályfalvi református ravatalozó bejáratához tették le annak az emlékhelynek az alapkövét, amelyet az egykori lelkész emlékezetére szántak. Ez része volt annak az eseménysorozatnak, amely a februári imahéttel vette kezdetét, és amelyre a helyi gyülekezet olyan egyházközségek lelkészeit hívta meg, amelyek valamilyen módon kapcsolódtak Sass Kálmán (1904–1958) mártír lelkészhez, illetve annak emlékezetéhez.
Az év folyamán több olyan eseményt, illetve konferenciát is terveznek, amelyek keretében más egyházi mártírokra is emlékezni fognak. Októberben az említett emlékhely megáldására is sor kerül, mely méltó keretet biztosít a mártírhalált halt tiszteletes emlékezetének – mondta a rendezvénysorozat kapcsán Balázs Dénes helybeli lelkipásztor.

„Senki sem szeret jobban, mint az,
aki életét adja barátaiért”
A nagycsütörtöki megemlékezésen, illetve az emlékkiállítás megnyitóján – amelynek anyagát a néhai tiszteletes családja, barátai és ismerõsei adták össze – Balázsné Kiss Csilla lelkipásztor János evangéliumából vett idézettel köszöntötte az emlékezõket, valamint a mártír lelkész jelen lévõ fiát, dr. Sass Hubát és annak feleségét, akik az egyházközség meghívásának eleget téve vettek részt az eseményen.
„Egy olyan Isten nélküli világban szolgált, amelyben mégis példamutató tudott maradni jellemével, szeretetével” – fogalmazott az emlékkiállítás megnyitóján Balázsné Kiss Csilla.
Balázs Borika alkalomhoz illõ verse után id. Szilágyi Ferenc presbiter Sass Kálmán életútját elevenítette fel, születésétõl az 1956-os forradalomban vállalt szerepéig, illetve az 1958-as kivégzéséig. „Sajnálatos, hogy a ’89-es változások után még mindig vannak olyan dolgok, amelyeket az egyház védõpajzsa mögött lehet csak kimondani – mondta a presbiter, aki amúgy a februári imahét alkalmával méltó emléket állított az egykori lelkésznek egy háromnapos elõadás-sorozattal. Szilágyi megemlékezõ beszéde után a házigazda szerepét betöltõ Balázsné Kiss Csilla dr. Sass Huba egyetemi tanárnak adta át a szót, aki láthatóan megilletõdve szedte össze gondolatait abban az imateremben, ahová egykoron vallásórákra jártak testvéreivel és a gyülekezet többi gyermekeivel.

„Itt minden olyan ismerõs…”
Gyermekkori emlékeit felelevenítve a néhai lelkész legkisebb fia úgy emlékezett a helyre, mint aki „otthon van”. Mintegy hatvan esztendõ távlatából az imaterem belsõ elrendezését is leírta, majd családi emlékeket idézett fel, segítve õt ebben a falon elhelyezett családi fotográfiák, dokumentumok. Majd kitért édesapja letartóztatásának estéjére is, amikor elhurcolása elõtt néhány perc haladékot kért az akkori államhatalom pribékjeitõl, hogy összeadhassa Enikõ nevû leányát annak választottjával. Utóbbinak egyébként csak egy hét múlva lett volna az esküvõje. „Ezt követõen hozzám fordult, és azt mondta: én magam is félárván nõttem fel, az apám elesett a háborúban. Belõled is ember lesz, fiam. Soha többé nem láttuk õt.”
„Amikor deportáltak bennünket, csak egy zsák krumplit meg a dunnát vihettük magunkkal. Egy Olaru nevû baragáni faluba hurcoltak, mely kezdetleges földkunyhókból összetákolt település volt – elõttünk a kulákokat telepítették oda egy korábbi szállítmánnyal. Innen csak hosszú évek múlva térhettünk vissza Erdélybe. Tulajdonképpen nem is volt hova hazajönni, egyszerûen nem volt fedél a fejünk felett. Utólag hárman is egyetemre kerültünk, de az úgynevezett káderlapon mindig is megbélyegzett emberek maradtunk” – emlékezett viszsza a mártír lelkész fia.
„Az érmihályfalvi csoportból Hollós István tanárt és édesapámat végezték ki. Fõbenjáró bûnökre hivatkozva a kommunista rezsim a szamosújvári börtönben vetett véget életüknek. Nyughelyüket mind a mai napig nem fedték fel, bár bizton tudják, hol hantolták el õket, hisz a megtorló rezsim mindent archivált abban az idõben. A börtön mellett ’89 után egy emlékmûszerû keresztet állíttatott a román állam, amelyre apám neve is felkerült a Hollós Istvánéval együtt. Mélyen érintette a családot, hogy Mihályfalván, ahol húsz esztendeig szolgált, egyetlen emlékmûre sem rótták fel a nevét” – zárta szavait dr. Sass Huba.

Sass Kálmán-díj
A kiállítás anyagát Balázsné Kiss Csilla ismertette. A tárlat a Sass családot bemutató fotókból, az egyházközség életére vonatkozó régi dokumentumokból, illetve a lelkész meghurcolásának bizonyítékaiból kerekedett ki.
Az emlékév adott alkalmat a Sass Kálmán-díjak létrehozására is, amelyekkel ezután a frissen konfirmált fiatalok legügyesebbjeit jutalmazzák. Az ideit Hengye Kincsõ és Papp István érdemelte ki, azonban a szoros verseny miatt két különdíj is gazdára talált, Kovács Csenge Nárcisz és Csomós Roland kapta meg ezeket. A díjakat Kovács Zoltán egyházközségi fõgondnok adta át.
A nagycsütörtöki úrvacsora elõtt az egybegyûltek elénekelték a mártír lelkész kedvenc nótáját – a Krasznahorka büszke vára kezdetût –, amelynek dallama egykoron a református templomtoronyból csendült fel (maga a lelkész játszotta tárogatón) a helybéliek nem kis gyönyörûségére.
Az emlékkiállítás pünkösddel bezárólag lesz látogatható.
Sütõ Éva

sass 1