Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Még a miniszterelnök sem tudta…?

A magyar történelemnek egy igen tragikus napja 1944. március 19-e. Miközben az ország kormányzóját, Horthy Miklóst Hitler elcsalta Klessheimbe, a náci Németország csapatai megszállták Magyarországot a Tiszáig. Miért ment ki Horthy kormányzó tárgyalni? Remélte: elodázza a végzetet. Ellenállásról nem lehetett szó, ehhez a magyar hadsereg túl gyenge volt. Egy társadalmi ellenállást pedig jóval korábban kellett volna megtervezni. Az egész nemzetet megbénító meglepetés volt a németek bevonulása. A katonai ellenállást ugyanakkor a honvéd vezérkar megtiltotta.

horthy-hitler-qpr

A tragikus német megszállás után Sztójay Dömét, a volt berlini követet nevezték ki miniszterelnöknek. Kellett négy nap, amíg személyéről megegyeztek. Akkor még a németek nem gondoltak a nyilasokra, akik túl primitívek voltak egy ország vezetéséhez. Ők inkább Imrédy Bélát szerették volna kormányfőnek. Horthy kormányzó a megszállásba ugyan nem egyezett bele, de végül hozzájárult egy új kormány felállításához. Maradásával azonban jogfolytonosságot kölcsönzött a német megszállásnak. Ha Horthy távozik a hatalomból, valószínűleg teljesen megszűnik a magyar állam szuverenitása, a németek kénytelenek lettek volna nagyobb fegyveres erőt állomásoztatni az országban. Így a magyar honvédséget nem szerelték le. A csapatokat nem hozták haza, sőt megkétszerezték a fronton lévő csapatok számát. 1944 nyarán már 300 ezren voltak kint.

Horthy kormányzó visszavonult várbeli lakosztályába, de igyekeztek is elszigetelni őt. Legjobb munkatársait letartóztatták és elhurcolták. A Sztójay-kormányt csak mint bábkormányt engedték működni a németek. Beköszöntött Magyarországon a rendeleti kormányzás. A miniszterelnököt 1946-ban népbírósági pere során halálra ítélték és ki is végezték. Az országban akkor is idegen megszállók voltak, de még egy elfogult per során is kiderült: kormányzása idején nagyon korlátozták a befolyását és közben nagy beteg is volt. Nem kimagyarázni akarjuk „a magyar bűnöket”, például a szörnyű deportálást, a marhavagonokban nyolcvan emberrel és egy-két vödör vízzel útnak indított vonatokat. A szörnyűségek sajnos megtörténtek, de bele kell olvasni a háború utáni perek lefolyásába. A legsúlyosabb vádak a deportálások voltak, a volt kormányfő fenntartotta vallomását, hogy ezt a németek intézték – de hozzá kell tennünk: a magyar csendőrség aktív közreműködésével. A sárga csillag viselésével a rendelet már március 20-án megjelent, és akkor még Sztójay nem volt miniszterelnök. Veesenmayer nagykövet tagadta a háború utáni tanúkihallgatásán, hogy a deportálásokról bármikor tárgyalt volna Sztójay  Dömével. Van mégis egy 1944 június 10-i minisztertanácsi jegyzőkönyv, miszerint Jaross Andor beszámolt arról, hogy „mindezideig 400.000 zsidót vittek ki az országból”. Tehát Sztójay valamit csak tudott.

Adolf Eichmann jelentette Berlinnek, hogy a vidéki zsidóságot, 440 ezer embert deportáltak. Paul Lendvainál olvasom (ő nem vádolható Horthy-szimpátiával), hogy 147 vonatszerelvényt indítottak útnak 1944. május 15. és július 7. között. Ebben az időszakban megváltozik a hadi helyzet, 1944. június 6-án elkezdődik a normandiai partraszállás, a nyugati szövetségesek megnyitják a második frontot. Horthy Budapestre rendelte az esztergomi páncélos hadosztály egységeit és megmenti a fővárosi zsidóságot. A magyar fővárosban menekültek is védelmet kerestek, köztük sokan zsidók, lengyelek, franciák stb., de őket a barátaik rejtegették. Paul Lendvai könyve románul is megjelent (Ungurii címmel), lenne tehát honnan tájékozódniuk azoknak az újságíróknak, akik 24 évvel a decemberi forradalom után még mindig a kommunista rendszer propagandájának szemüvegén át fasiszta horthystákként láttatják a magyarokat. 1946 után ugyanis nemcsak az államcsínnyel hatalomra jutott nyilas vezért, Szálasi Ferencet ítélték halálra és végezték ki (felakasztották!), hanem Bárdossy László volt miniszterelnököt (lelőtték!), akit Horthy a tragikusan elhunyt Teleki Pál helyére nevezett ki és 1942-ig töltötte be a tisztséget. A rejtélyes kassai bombázás után bejelentette a hadiállapotot a Szovjetunióval, de nem hadat üzent. A hadba lépés súlyos politikai hiba volt, de a magyar politikai elit zsarolható volt például Észak-Erdéllyel.

Érdekes módon itt, Nagyváradon újabban a holokausztról beszélve mindig belekeverik a „bécsi diktátumot”. A döntést a zsidók is kérték. Azonban 1940 után nem 1944 következik. Volt idő, mikor úgy nézett ki, a magyar zsidók megmenekülnek.

Egy másik fontos tényező: bármennyire is hihetetlen, akkor még a közvélemény nem tudta, mi lesz az elhurcoltak izraeliták sorsa, mert az ő tragédiájuk magyar tragédia volt. A németek voltak annyira „ügyesek” (a gazember jelző találna), hogy lefilmezték és Svájcban bemutatták azt, a deportálás során a magyar csendőrség mennyire goromba. Mivel az utolsó nagyobb csoport tőlünk érkezett 1944-ben, a háború befejezésekkor volt vádló tanú éppen elég! A szélsőjobboldali nemzetárulás következményeit látniuk kellett a kortársaknak, ezért próbálták például Szálasi Ferenc tébolyult voltát kiemelni. A nagy deportálások azonban a Sztójay-kormány idején történtek meg. Róla azt mondták, egy-két éve lehetett volna hátra, súlyos szívbeteg volt. Az elsőfokú és másodfokú bíróság is kegyelemre méltónak találta Sztójayt. Tildy Zoltán köztársasági elnök aláírásán múlott a kivégzése. Imrédy Béla korábbi miniszterelnökkel szemben a tárgyaláson hangsúlyozták, hogy személyében az „úri középosztály” egy tagja csatlakozott az alvilági erőkhöz. Imrédyt is golyó által rendelték el kivégezni.

A nyilasok közt sok volt a kis ember, a kispolgári munkás. Ők simán lettek kommunisták 1945 után. 1989 előtt ezt nem volt ajánlatos hirdetni: akkor a munkásság csak baloldali lehetett, vagyis kommunista vagy szociáldemokrata.

Sajnos nincs benne a köztudatban, hogy a megszállók által kinevezett bábkormány egy igen alapos rendszerváltást hajtott végre az 1944 márciusa utáni hetekben. Negyvennégy főispán közül harminchármat menesztettek, a polgármesterek kétharmadát szintén leváltották. Sokan önként távoztak, mert látták, mik történnek az emberiességgel, a humanizmussal és a kereszténységgel. Bihar megyében lemondott dr. Soós István, Nagyvárad polgármestere és Hlatky Endre főispán.

Letartóztatták Bajcsy-Zsilinszky Endrét, akinek a házánál tűzharc bontakozott ki (próbált védekezni), Keresztes-Fischer Ferenc belügyminisztert, aki Bethlen–Kállay politika egyik legtehetségesebb támogatója volt, a Gestapo Mauthausenbe hurcolta, túlélte a háborút. Paul Lendvainál olvasom, hogy a három ezret is elérte a letartóztatott tisztviselők, arisztokraták, értelmiségiek, papok, más „horthysták” száma, akiket mint angolszász ügynököket és zsidóbarát árulókat letartóztattak, Mauthausenbe vagy Dachauba hurcoltak.

A hadseregnél és a karhatalomnál érdekes módon nem nagyon kellett személycseréket eszközölni, de letartóztatták például a vezérkari főnökség VKF 2 (katonai hírszerzés és elhárítás) vezetőjét, Kádár Gyula ezredest, Sombor-Schweinitzert, a budapesti rendőr-főkapitányság politikai rendészeti osztályának főnökét. Se szeri, se száma a neveknek! Szombathelyi Ferenc vezérkari főnök javasolta Klessheimben Sztójayt, de a németek benne sem bíztak meg, a helyére áprilistól Vörös János került mint vezérkari főnök, akinek komoly szerepe volt, hogy az 1944. október 15-ei kiugrás nem sikerülhetett. A németeket mindenben támogató magyarok közül első helyre kívánkozik Jaross Andor belügyminiszter (az Imrédy-párt tagja volt, a háború után kivégezték), Endre László belügyi államtitkár, kulcsszerepe volt a deportálások szervezésében (ő volt a „magyar Eichmann”), Baky László zsidóügyekkel megbízott helyettes politikai államtitkár (Eichmann másik fő magyarországi segítője), akárcsak Endre László, akit 1946-ban szintén felakasztottak.

Voltak tehát bűnösök és áldozatok is. Voltak hősök és nemzetárulók is. Az igazi áldozat azonban a magyar nemzet volt, amely alaposan megszenvedte az 1944-es évet, az ország kétszeri megszállását. A magyar háborús bűnösöket felkutatták és elítélték, de például Edmund Veesenmayer teljhatalmú birodalmi biztos, SS tiszt, diplomata, Eichmann magyarországi munkatársa a nünbergi per során húsz évnyi börtönt kapott, amit tíz évre csökkentettek és már 1951-ben szabadult. Adolf  Eichmann-nak is sikerült a fogságból megszöknie, csak 1960-ban kerítette kézre Izrael titkosszolgálata, elítélték, majd kivégezték. Ihatnók Otto Winkelmann nevét is, aki magyarországi SS-főparancsnok volt, őket nem lehetett Magyarországon perbe fogni és elítélni. Más volt a szövetségesek akarata.

Horthy Miklós kormányzó perbe fogása komolyan nem merült fel, és még Sztálin is leintette Rákosi kommunista pártvezért. Horthy egy ügyes akcióval megmentett negyedmillió embert, de akkor már kevesebb német katona volt nálunk. Tehettek volna többet? Az lehet, de a körülményeket mérlegelve a megszállt Magyarországon szűk volt a mozgástér.

Hodgyai Mátyás