Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Másodszor is BFC-siker

Rekkenő hőségben játszotta második felkészülési mérkőzését a Nagyváradi Bihar FC labdarúgócsapata, amely pénteken délelőtt a negyedosztályú Biharszentandrási Crişult fogadta a Bodola Gyula Stadionban. A két csapat múlt szerdán már összemérte erejét, akkor Szentandráson. A váradi piros-kékek 5–0-ra nyertek, a visszavágó kiegyensúlyozottabb volt.

A piros-kékek ezúttal Nichita révén szereztek vezetést a 18. percben, majd a térfélcserét követően Cristian Cigan is betalált, kialakítva a végeredményt.

“Az edzőtábor után ez volt az első két erőfelmérő a csapat számára. Elégedett vagyok az alapozáson végzett munkával, az elkövetkező időszakban majd az összeszokottság erősítésére fektetjük a hangsúlyt a barátságos meccseken. Az első két találkozón egy jó képességű, harcos csapatot győztünk le, s mindkét találkozón a fiatal, még ifjúsági korú labdarúgók is pályára léptek” – értékelte az első két erőfelmérőt Alexandru Pelici, a váradiak edzője.

Szerdán a harmadosztályban szereplő Temesgyarmati Millenium lesz a váradi csapat ellenfele a Bodola Gyula Stadionban. A találkozó kezdési időpontja 18 óra. A szentandrásiak szombaton lépnek pályára a Madarászi SK ellen, idegenben, majd a Harangmezői FC (Hegyközpályiban, augusztus 13.) és a másodosztályú Szatmárnémeti Olimpia (hazai pályán, augusztus 16.) lesz az ellenfelük.

Masodszor Bihar FC

Piros-kék győzelemmel ért véget a pénteki edzőmeccs

 

Nagyváradi Bihar FC–Biharszentandrási Crişul 2–0 (1–0)

Gólszerzők: Nichita 18., Cigan 46.

Bihar FC: Sălăjan (30., Smaranda, 65., Fildan) – Mihuţ (45., Letan, 87., A. Petricău), Lazăr (45., Bactăr), Ţoca (45., Pascariu), A. Achim (45., Lőrincz, 70., V. Petricău) – Străuţ (42., Haş, 75., I. Cuc), Sorian (45., M. Stancu, 82., Negrea), Nichita (32., M. Vlad, 70., Lukács Zs.), Marinescu (32., Speroni, 78., Mune), Luduşan (32., Cigan, 80., I. Ban), – Lukács R. (35., V. Dobrescu, 63., Modan). Edző: Alexandru Pelici.

Crişul: Vlad Gheţe – Fitero, Matei, Şumălan, B. Popa, Kövesdi, Crişan, Gavrilaş, Copil, Filimon, Morna. Cserék: Căpuş, Dărăban, Maghiar, Iambor, Dianu, R. Ştefan. Edző: Ciprian Dianu.