Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Márciustól közel száz vonatjáratot szüntet meg az állami vasúttársaság

Március elsejétől közel száz vonatjáratot szüntet meg teljesen, vagy részlegesen az állami vasúttársaság (CFR), amely azzal indokolja az intézkedés szükségességét, hogy a szóban forgó szerelvényeket kevés utas veszi igénybe. A Digi24 hírtelevízió beszámolója szerint a változások elsősorban az ingázókat érintik hátrányosan, ugyanis főként a nagyvárosok, többek között Kolozsvár, Temesvár és Brassó környéki, rövidtávon közlekedő járatokat vonják ki a forgalomból. A vasúttársaság közleménye szerint az intézkedés csak az anyagilag nem kifizetődő járatokat érinti.

marciustol kozel szaz1

Szatmárnémeti felé…

Rodrigo Maxim, a vasúti alkalmazottakat tömörítő szakszervezet vezetője ezzel szemben azt nyilatkozta, a CFR vezetősége és a közlekedésügyi minisztérium szándékosan akarja tönkretenni a társaságot a magán-vasúttársaságok javára, akik alig várják, hogy átvhessék a kieső járatok működtetését. Nicolae Siladie, a személyszállító ágazat szakszervezetének vezetője eközben a Digi24 hírtelevíziónak elmondta: a vezetőség úgy hozta meg a döntést, hogy nem végzett előzetes felmérést a járatok kihasználtságáról.

S hogy nagyobb legyen a káosz, a Digi24 tájékoztatása szerint a jegyirodákban március elseje utánra is lehet bérletet vásárolni olyan járatokra, amelyek elvileg már nem fognak akkor közlekedni. A tévécsatorna portálján az érintett járatok listáját is közzé tették, eszerint márciustól felfüggesztik többek között a Szatmárnémeti és Nagybánya közötti szombati járatot, illetve Szatmárnémeti és Halmi között szombaton, vasárnap és a hivatalos ünnepnapokon nem jár majd a vonat. A személyszállítási ágazat egyébként mintegy 1400 vagonnal, mozdonnyal és Kék Nyíl szerelvénnyel rendelkezik, ezek többsége azonban igencsak leromlott állapotban van, ráadásul az elavult vasúti infrastruktúra miatt csak rendkívül lassan és számottevő késéssel közlekednek.

S. É.