Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Marad a kék fény a váradi piacokon

Tegnap körülnéztünk a nagyváradi nagypiacon, illetve a Decebal (azaz Széles utcai) piacon is, s mindkét helyen sok eladó háborog a felújítási munkálatok nyomán immár állandósult bekékült modern műanyag-tetőszerkezetek miatt, mely különös színvilágot kölcsönöz még a legjobb szándékkal kínált minőségi portékáknak is.

Kék a paradicsom, kék a káposzta, szürkéskék a bazársorok egyébként színes ruhakínálata, kék fény árad mindenhonnan (akárcsak a régi televíziós bűnügyi magazinban). Kis túlzással akár azt is állíthatnánk, irigykedhetnek egymásra az áruikat kínáló termelők vagy viszonteladók, hiszen a szomszéd kertje mindig „kékebb”, de nótásabb kedvvel mondhatnánk, hogy a piacon kékre van a rácsos kapu festve… Kék fényben nézelődnek tehát a vásárlók is, akiknek így nem sok esélyük van rá, hogy megállapítsák, mi az, ami a szatyorba kerül, és mi lesz az, ami majd otthon kikerül belőle.

Marad (2)

Sokan, jellemzően hazai mentalitással, már belenyugodtak a megváltoztathatatlanba, a szokásos itthoni filozófiai hármas bölcsességet ismételgetve: „ez van, mit tegyünk, csak rosszabb ne legyen”, azaz „asta este, ce să facem, mai rău şi nu fie”.

Marad 1

Azért a rend kedvéért megkérdeztük a Közterület-felügyelő Zrt. (ADP) szóvivőjét, Alexandru Florint is, hogy van-e remény a piacok fedeleinek kéktelenítésére. A szóvivő elmondta, a piacfelújítási versenytárgyalásokat annak idején megnyert cég sajnos csak három színt kínált fel fedélszerkezetekhez, amiből a jelenlegi volt a legelfogadhatóbb, a másik két változatból az egyik szemrontóan, szinte teljesen fényáteresztő lett volna (a nyári napsugarak melegét jó alaposan felerősítve), a másik pedig gyászosan hamuszürke. Kérdés, hogy kinek volt az a zseniális ötlete, hogy egy ilyen színkínálatú cég nyerje bizonyára minden részrehajlás nélkül az említett versenytárgyalásokat…

Tetőcsere tehát nem lesz, a boldogtalanság kék madarának palaszárnyai maradnak a helyükön, a piacok felett. Semmi kétség, marad a kékség…

Tóth Gábor