Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Magyarverés kérdőjelekkel

Furcsa eset látott napvilágot a közösségi médiában vasárnap, Pintér Tamásnak a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselőjének hivatalos facebook oldalán:

„Nagyváradon megtámadtak, mert magyarul beszéltünk. Kéki Imre barátommal a csíksomlyói búcsúba készülve megálltunk szülõvárosában, Nagyváradon, hogy megmutassa a nevezetességeket. Séta közben a Sas palotánál járva elénk állt egy húszas éveiben járó román, aki számon kérte rajtunk, hogy miért beszélünk magyarul. Amint elhangzott tõlem, hogy azért, mert magyar vagyok, azonnal ütött. Természetesen próbáltuk elkerülni a dulakodást, Imre azonnal rendõrt is hívott. A Ricsinek szólított román eközben diadalittasan mesélte barátainak dicsõ tettét. A kiérkezõ rendõrök végül nagy nehezen elkísérték a román hõst. Itt járunk, itt tartunk 2017-ben Romániában. A magyar nyelv nyilvános használatáért verés jár Szent László király városban, amelynek lakói 25 százalékban még ma is nemzettársaink közül kerülnek ki. Románia gőzerővel készül az Erdély elszakítását kimondó gyulafehérvári határozat 100. évfordulójára, hogy egész Európát telekürtöljék majd annak jogosságával, kihangsúlyozva, hogy a nemzetiségek helyzete náluk a legnagyobb rendben van. A Jobbik azonban hiába kezdeményezte, hogy Magyarország is készüljön az évfordulóra, hogy kérjük számon a be nem tartott ígéreteket, illetve hogy nyilvánítsuk 2020-at Trianoni emlékévvé, a Fidesz minden javaslatunkat lesöpörte. A külhoni magyarok szavazta bezzeg kell nekik, de ha fel kell lépni az érdekükben, akkor tételnek maradnak. A támadás okozta sebek, Imi monoklija bizonyára hamarosan begyógyul majd, lelkileg azonban nehezebb lesz túlesni a történteken. Hogy 2017-ben, az Európai Unóban, a „stratégia partner” Romániában „román barátaink” még mindig így gondolkodnak rólunk, magyarokról!”

Kéki Imre és Pintér Tamás a szombati csíksomlyói búcsún    Fotó: Pintér Tamás Facebook-oldala

Kéki Imre és Pintér Tamás a szombati csíksomlyói búcsún
Fotó: Pintér Tamás Facebook-oldala

Ez a szöveg áll tehát a magyarországi jobbikos országgyűlési képviselő Facebook-oldalán, s a történet órák alatt óriási vitába torkollott a közösségi média felületén. A leírt eset, megspékelve az állítólag megvert fiatalember monoklis fényképével, igencsak vegyes, ám annál vehemensebb indulatokat váltott ki az emberekből. Sokan, zömmel magyarországiak, egyből farkast kiáltottak, és elkezdődött a „románozás”. A nagyváradi és erdélyi hozzászólók azonban már óvatosabban, kételkedőbben fogadták a történetet, ugyanis sokuk állítása szerint Nagyvárad nem az a város, ahol valakit csak azért megvernének, mert magyarul beszél.

Megpróbáltuk kibogozni, mi is történt valójában, ám a történetnek egyelőre igencsak kuszák a szálai. Kéki Imre állítása szerint péntekről szombatra virradó éjszaka Nagyvárad belvárosában a város szépségeit akarta megmutatni a jobbikos képviselőnek, amikor a Fekete Sas-palota mellett egy román fiatalember beléjük kötött, állítólag csak azért, mert magyarul beszéltek. A szóváltás tettlegességig fajult, az állítólagos támadó megütötte Kékit. Mint ezt a sértett lapunknak elmondta, „a román fiatalember”, ez a bizonyos Ricsi azért bántalmazta őt, mert magyarul beszélt.

Mivel tegnap Romániában a pünkösdi munkaszünet miatt még nem dolgoztak a hivatalok, annyit tudtunk kideríteni, hogy valóban érkezett péntekről szombatra virradó éjjel, fél háromkor egy bejelentés a 112-es sürgőségi segélyhívószámra, a bejelentők azonban nem tettek feljelentést fizikai erőszak vagy testi sértés miatt, csak azt jelentették, hogy zaklatták és szidalmazták őket.

A bántalmazó, B. Richard a rendőrségnek annyit nyilatkozott, hogy nem ő kezdte a perpatvart. Állítása szerint a jobbikos képviselő társasága tett hangosan megjegyzéseket rá, azt hitték ugyanis, hogy nem ért magyarul. Ricsi azonban (állítólag) vegyes házasságból származik, így jól ért magyarul és megértette a neki címzett beszólásokat, és emiatt szólt vissza Kékiéknek, de állítása szerint ennek az afférnak részéről semmilyen xenofób, magyargyűlölő indítéka nem volt.

Kéki Imre (aki amúgy maga is vegyes házasságból származik, édesanyja román nemzetiségű) kérdésünkre azonban határozottan tagadta azt, hogy ők tettek megjegyzést a támadóra, kitartva amellett, hogy csakis azért érte az inzultus, mert a támadó kifogásolta, hogy magyarul beszélt barátaival a váradi utcán. Arra a kérdésre, hogy a rendőrségi feljelentésbe miért nem írták be azt is, hogy fizikai bántalmazás is történt, ellentmondásos választ kaptunk, Kéki elsőre azt mondta, valóban nem írták ezt be, másodjára már azt nyilatkozta, hogy bizonyára a román rendőr értelmezte és írta rosszul a feljelentést, amit ő aláírt.

Megkérdeztük Pintér Tamás képviselőt is az esetről. Tőle annyit tudtunk meg, most első alkalommal járt Váradon, ezért akarta az éjszaka közepén is megnézni a várost. Ő is azt állítja, hogy a támadó csakis amiatt esett nekik, mert magyarul beszéltek.

Érdekességként érdemes megemlíteni, hogy az elmondások szerint a támadó bár a magyar nyelvet kifogásolta, Ricsi mégis tört magyarsággal vitatkozott velük.

A történetben több megválaszolatlan kérdés is feltevődik. Ezeket az internetes közösségi médiában sok váradi magyar ember is feltette már. Többen nem értik, miért van az, hogy két vegyes házasságból származó váradi fiatalember afférjából egyből a magyar kormányt bíráló bejegyzés születik egy jobbikos politikus hivatalos oldalán? Hogy az inkriminált pofon elcsattant, az nem vitás, ezt bizonyítja a fénykép, melyen jól látható Kéki szeme alatt a monokli.

Remélhetően a rendőrségi vizsgálat végül kideríti, hogy egy éjszakai utcai affér vagy valóban magyarellenes inzultus miatt került oda a folt a Kéki Imre szeme alá és Nagyvárad jó hírére is.

Szőke Mária