Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Magyar napok a szórványban

Szeptember 6–8. között tartják meg a Fekete-Körös-völgyi magyar napokat. Szeptember első hétvégéjén a Belényesi-medence három települése három különféle rendezvénynek ad majd otthont.

Három-négy éve érlelődik a Fekete-Körös-völgyi magyar napok megrendezésének ötlete, melyet idén a történelmi egyházakkal és a térségbeli civil szervezetekkel közösen valósítanak meg, mondta Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, aki Fenesi Tibor főszervező és Grim András szórványügyi alelnök társaságában számolt be a rendezvényről.

magyar napok

A Petőfi-szobor makettjét is bemutatták

Szeptember 6-án, pénteken Belényesújlakon tartanak hagyományőrző napot néptánccsoportok fellépésével, 7-én, szombaton Köröstárkányban lesz családi nap szabadtéri programokkal, 8-án, vasárnap pedig Belényesben lesz közös egyházi rendezvény 15 órától, melyet színházi gála követ. Belényesben jelenleg nincs olyan emlékhely, ahol például március 15-ét megünnepelhetnék, de a polgármestertől ígéretet kaptak arra, hogy ha a magyar közösség elkészítteti a szobrot, akkor az önkormányzat rendbe téteti a református templom előtti zöldövezetet, mondta Szabó Ödön. Deák Árpád képzőművész elkészítette Petőfi Sándor mellszobrának makettjét, ha minden rendben lesz, ennek talapzatát is felavathatják a magyar napok keretében Belényesben, a tervek szerint pedig a jövő évi március 15-i ünnepségre helyére kerülhet a szobor is, tette hozzá.

Fontos tudni, hogy a programok többsége úgy jön létre, hogy megkérték az RMDSZ-es polgármestereket, ki-ki ajánljon fel egy-egy műsorszámot a közös ünnepségre, mondta az ügyvezető. Sokan eljárnak a magyarországi testvértelepülésekre, pedig a belső kapcsolatok építése fontosabb, hiszen a térvesztés a szórványban érezhető. A programokat felajánlókat továbbra is várják az RMDSZ megyei székházában, a Fekete Sas-palotában.

Belényes mellett Kisnyégerfalva, Köröstárkány, Várasfenes, Jánosfalva, Sonkolyos, Belényesújlak és Magyarremete kapcsolódik be a programba, mondta Fenesi Tibor. A helyi szervezetekkel dolgoznak, amint elkészül a végeleges program, nyilvánosságra hozzák azt, szerinte nívós rendezvény lesz majd, tette hozzá.

A Fekete-Körös-völgyi magyar napok a III. nyári szórványprogram befejező része lesz, vasárnap este átadják majd a Zsiskú János-szórványdíjat is, mondta Grim András. Idén tematikus szakmai fórumokat szerveztek az RMDSZ szakembereinek a részvételével, erdészeti kérdésekről Tímár Miklóst Magyarremetén, oktatási kérdésekről Belényesben Kéry Hajnalt, környezetvédelmi kérdésekről Erdőgyarakon Ciupleu Mónikát, néphagyományokról Oláhszentmiklóson Hodgyai Editet kérdezhették az érdeklődők, Mezőbaj és Érmihályfalva pedig testvérkörzetté vált ezen a nyáron – számolt be az alelnök, aki kérdésünkre elmondta, továbbra is várják a szórványtelepüléseknek felajánlott számítógépeket.

Fried Noémi Lujza