Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Magyar filmklub indul Váradon

A Szent László Egyesület és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szervezésében 2017. január közepén rendhagyó programsorozat indul Régi Magyar Filmek Klubja névvel, amely célja a múlt század első felében született remek magyar filmek bemutatása a nagyközönség számára. A programról Varga Korpos Dalma, az egyesület elnöke és Farkas László ötletgazda beszélt.

Varga Korpos Dalma és Farkas László

Varga Korpos Dalma és Farkas László

Régi Magyar Filmek Klubja indul Nagyváradon január 18-án, szerdán 17 óra 30 perces kezdéssel az EMNP székházában (Kálvin János utca 1 szám), melyet egy éven keresztül minden hónap közepére ütemeznek be a szervezők. „Tizenkét filmről van szó, amelyeket a hónapok közepén, de változtatható órákban vetítünk le, annak függvényében, hogy a közönségnek milyen időpont felel majd meg leginkább” – mondta Varga Korpos Dalma.

A program ötletgazdája, Farkas László elárulta, hogy a klub létrehozását a Nagyváradon már működő két román klub léte motiválta. Közölte továbbá, hogy az 1945 előtt készült magyar filmek levetítésével nem csupán a filmnézés közösségi tevékenységét, hanem beszélgetések és kisebb előadások formájában a képkockákon megjelenített korszakot és a főszereplő színészek életét is igyekeznek majd bemutatni.

A szerdai, első alkalmon a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című, 1935-ben, Jávor Pál főszereplésével készült alkotás kerül bemutatásra olyan ismertetőanyagokkal megfűszerezve, amelyekről máshol garantáltan nem hallhat a közönség. Februárban Kalmár László egyik nagy sikerű filmjét, a Zilahy Lajos azonos című regénye alapján készült Halálos tavaszt lehet majd megtekinteni, melyben Karády Katalin és Jávor Pál a főszereplők, márciusban pedig Kabos Gyula kerül vászonra.

A belépés ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak.

Szamos Mariann